Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egészségtudatos étkezés tésztafélékkel ázsiai módra

Imádok enni. Sajnos nem áldott meg a sors olyan csodás képességgel, mint egyeseket, hogy akármit ehetnek, egy dekát se híznak. A fogyáshoz vagy a súlytartáshoz viszont egy valamire nem vagyok hajlandó: koplalni. Túl rövid az élet ahhoz, hogy korgó gyomorral töltsem. Az egyik tiltott élelmiszer a számomra a tésztafélék, pechemre, mert imádom őket. De hát ugye, szénhidrátbomba, ráadásul általában fehér lisztből készülnek, ami külön egészségtelen, pluszban még érzékeny is vagyok valamelyik összetevőjére. 

Így aztán külön öröm számomra, hogy az ázsiai ételekkel való ismerkedés közepette felfedeztem, hogy nagyon sok egészséges tésztaféle kapható arrafelé. Három +1 tésztafélét fogok most bemutatni, amikkel helyettesíthetők a hazai fehérlisztes vagy éppen ehetetlen ízű durumlisztes tészták.

SIRATAKI しらたき

Ez a tésztaféle egy igen érdekes növény, a kígyópálma gyökeréből készül. Rendkívül egészséges, mert alacsony a szénhidráttartalma és kevés benne a kalória. Gyakorlatilag íztelen, így akármivel kombinálható. Kapható szárított és előfőzött formában.

kép: paleoplan.com

Kép: noodles.net.au


SZOBA そば

A szoba (soba) a nálunk kevésbé ismert hajdinalisztből készül, ami sokkal táplálóbb és egészségesebb, mint a búza. Én a hajdinakását ismerem, mert kárpátaljai családból származom, arrafelé a hajdina (grecsiha) gyakori köret szószos husik mellé. Magas a rosttartalma, tele van B1, B2 és E-vitaminnal, valamint antioxidánsokkal. Persze szénhidrát, de az egészségesebb fajtából. Nálunk a hajdinát sajnos aranyárban mérik, aki esetleg nem csak japán tészta formájában kóstolná meg, és jár Ukrajna környékén, ott fillérekért hozzájuthat kilójához.


kép: whitebox, cc-by-sa-3.0

Szobasaláta. Kép: Peterjhpark, cc-by-sa-3.0


UDON うどん

Az udon ugyan fehér búzalisztből készülő vastag japán tészta, azonban manapság már kapni teljes kiörlésű változatokat is. 


kép: tastespotting.com

É


És akkor a plusz egy tészta hír formájában: Szingapúrban hamarosan piacra dobnak egy egészséges, alacsony glikémiás indexű instant tésztát, annak a programnak a keretében, amivel Szingapúr az egészséges táplálkozást kívánja népszerűsíteni. A program sikerének köszönhetően a teljes kiörlésű termékek népszerűsége négyszeresére nőtt, 2015-re pedig mintegy 3500 termék fog az "Egészségesebb választás" plecsnivel rendelkezni. Hajrá!

0 Tovább

Ahogy én láttam Kínát

Tavaly Kínában töltöttem egy hónapot ösztöndíjjal, és bizony tapasztaltam egy csomó fura és érdekes dolgot erről a kivételes országról, íme egy csokorra való apró érdekesség, amit fix, hogy nem tudtál róluk!

  •  Az építőmunkásoknak is olyan a frizurája, hogy a legnagyobb popsztárok is megirigyelhetnék. Nekem tátva maradt a szám, amikor az egyetem felújításán dolgozó munkásokat figyeltem, ahogy tökéletesre lőtt sztárséróval tolták a maltert.
     
  •  A szupermarketek élelmiszerválasztéka valami elsöprő. Ha azt hiszed, nálunk túl sok féle csipsz kapható, például, akkor tutira nem kóstoltál még homár, tengeri hínár, uborka vagy áfonya ízű Lay'st! Vagy sütőtök ízű joghurtot és főtt kukorica, esetleg borsó ízű jégkrémet. Netán fűszeres-csípős szárított óriásbabot szotyi helyett a meccsnézéshez. Irdatlan mennyiségű és választékú nassolnivalót gyártanak, a különféle szárított-préselt gyümölcshúsoktól a nyolcmillió féle szárított tengeri kütyükön át a minizacskókba csomagolt fűszeres borsóig.
     
  • A külföldi szupermarketek kínai nevében mindben szerepel a 乐 le (lö) szótag, aminek jelentése "boldogság". Például a Carrefour az 家乐福 jialefu (csialöfu), a Tesco pedig 乐购 Legou (lökou), "boldog vásárlás".
     
  • Az uborkát meleg főételként is lehet enni. És finom!
     
  • Akár 150 forintból is lehet egy teljes menüt enni.
     
  • A lótuszvirág magját nasiként fogyasztják, az óriási leveléből pedig alkalmi napernyőt készítenek.
     
  • Reggelire instant levest fogyasztanak legszívesebben, és vannak külön reggeli beálló éttermek, ahol gyorsan fel lehet hörpinteni egy kis leveskét munkába menet.
     
  • A legutolsó szupermarket halaspultjában is kapni teknősbékát. 
     
  • Meglett férfiak nem szégyellnek rózsaszín, virágmintás táskával járni. Itt nem ciki a Hello Kitty-s szatyor a pasiknál sem.
     
  • Minden sarkon van egy KFC, ahol rizskörettel is lehet menüt rendelni.
     
  •  A taxiból csak a jobb oldalon lehet kiszállni. 
     
  •  A helyi BKV buszain tévét lehet nézni. Saját műsoruk van.
     
  • A vasúti pályaudvarokon ugyanúgy átvilágítanak, mint a reptéren.
     
  • Kína használja a világon a legtöbb építőanyagot: úton-útfélen felhőkarcolót építenek. Minden második sarkon. (Csak azért minden másodikon, mert minden elsőn egy KFC terpeszkedik). 
     
  •  A közlekedési lámpák hatalmasak tudnak lenni. 
KFC-menü rizzsel
Erre már nem mondhatja senki, hogy "de nem vettem észre a lámpát, biztos úr!"
A boldog vásárlás ígérete... 
150 forintért sok zöldség, tojás és kenyérféleségek. (És finom is) Villa viszont nincs. 
Épülnek a felhőkarcolók Tiencsinben
A kínai kaja nem is hasonlít arra, amit itt a kínai gyorsétkezdék kínálnak. Pár példa:

Marhahúsleves, literes alapkiszerelésben. Bődületesen fincsi. 
Fincsi, olcsó. A legközelebbi tányéron egy keserű zöldségféle van a ku gua, "keserű tök", ami nagyon egészséges, álltólag. Az íze elsőre nagyon fura, de teljesen megszokható. A mellette lévő tányéron szecsuáni csirke figyel, igazi szecsuáni, azaz sárkányfüstölősen csípős! Az ételeket általában így tálalják, mindenki vesz magának pálcikával, és persze jó nagy adag rizset kell mellé fogyasztani.

Hotpot-étterem tengeri herkentyűkkel. A nagy tálakban alaplé fortyog bunzenégő fölött, ez speciel gombaleves. Ebben kell a nagy, forgatható üveglapra tett mindenféle, vékonyra szeletelt herkentyűt, marhahusit meg zöldségeket hirtelen-főzni. Pár másodperc alatt megfő, aztán mártásokkal fogyasztható. Nyami.
A felszerelés: a nagy tál a hotpot-leves, mellette a két kisebb csészében a szószok, az egyik csípős, a másik nem. A kis tálkában a bal oldalon nassolnivaló, előtte nedves kendő kéztörléshez. Kanál és pálcika a másik oldalon. Az üveglapot mindenki kedvére oda forgatja, ahova akarja, és leemeli róla a kiszemelt kaját. 
Csirkehusi különféle mártásokkal és csípős-fűszeres uborka (úristen, az milyen finom volt!). Ezt nem kellett külön rendelni, járt az étel mellé "köretnek". 

1 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek