Xiaolongimnida

Nos úgy esett, hogy végre eljutottam a koreai-japán élelmiszerboltba és bevásároltam. Leemeltem pár szószos cuccot a polcról csak úgy találomra, és ma főzőcskéztem. Általában úgy főzök, hogy véletlenül se recept szerint, hanem inkább improvizálva, ami éppen van otthon alapon. Így aztán az andong ccsimdak (andongi szójaszószos csirke) se éppen az lett, ami a receptben. Viszont finom.

Mivel ma épp nem volt otthon csirkehús, ezért darált sertéshúst kaptam elő a fagyóból. Ehhez jött egy doboz vörösbab, egy csomag salátakeverék, ázsiai hosszú száraztészta, egy hagyma meg egy fél citrom. Na meg az andong ccsimdak szósz (안동찜닭소스). Bő fél óra alatt elkészíthető étel lett így.

A hagymát némi bőgés közepette szépen felkockáztam, bele a wokba és kevés olajon üvegesre pároltam.

Ebbe ment bele a kiolvasztott darált husi, amit kicsit pirítottam, majd amikor már szép fehéres lett, ment rá egy kis bors, só, némi delikát, amivel elkevertem, majd egy teáskanálnyi őrölt pirospaprika. Nálam ez az alap rengeteg kajához, gyakorlatilag bármilyen rizses vagy tésztás egytálételt piszok gyorsan össze lehet dobni belőle, például párolt zöldségekkel, szószokkal, vagy éppen előre kisütött kockázott padlizsánnal. Most épp koreai hússzósszal.

A pirosparika hozzáadása után azonnal fel kell önteni két deci vízzel, nehogy a paprika odakapjon és keserűvé váljon. Ezután lefedtem és hagytam kis lángon szépen felrotyogni.

Míg a hús puhult, alaposan leöblítettem a konzervbabot. Most épp ez volt otthon, én bármi mást is belefőznék, mondjuk zöldbabot vagy vegyes fagyasztott zöldséget (utóbbi esetében jobb, ha külön előpároljuk vagy ázsiai módra wokban hirtelen pirítjuk és csak a végén tesszük a húshoz, mert úgy nem lesz szottyadt és szétfőtt a végére). 

Mikor a hús mepuhult, hozzáöntöttem az andong-szószt, de nem az összeset, mert túl soknak találtam a tasak mennyiségét a főzött adaghoz képest. Mivel szerintem a szójaszósos ételekhez remekül passzol a citrom, belefacsartam egy fél citrom levét, jól elkavartam a szószt a hússal és lefedtem rotyogtatni. Amíg a szósz összefőtt a hússal, feltettem fél liter forrásban lévő vízbe két adagnyi ázsiai hosszú száraztésztát. Ez épp kínai búzatészta, recept szerint üvegtészta vagy normál rizstészta járna mellé, de én bevallom őszintén, hogy nem szeretem az üvegtésztát. 

Konyhakész gyorsrizset is lehet használni az ilyen szószos husik mellé. 

A szósz és a husi 5-8 perc alatt szépen összerottyan, ezalatt a tészta is megfő (igazság szerint 2-3 perc kell a tésztának, de kövezzetek meg, én falusi lyány vagyok, az én gyomrom nem szereti a divatos "al dente" tésztákat, a puha tésztát imádom).

A tálaláshoz a mély tányér aljára halmoztam a salátakeverékből, erre halmoztam a leszűrt, lecsepegtetett főtt tésztát, majd rá jó szószosan a husit. A szósz fő alkotóeleme a szójaszósz és a gyömbér, így elég erőteljes és enyhén csípős az íze. A citromlé szerintem kifejezetten dobott még rajta. Sót, borsot csak keveset raktam (amennyit az elején a húsra), utólagosan már nem fűszerezem az ilyen kész szószokkal készült ételeket. Eredeti recept szerint az üvegtésztát bele kell főzni az ételbe a legvégén, de én szeretem, ha másnapra megmarad az étel, a másnapos összekunkorodott és elszíneződött tésztánál nincs szörnyűbb dolog a gasztrovilágban. Én mindig annyi tésztát főzök ki, amennyiről azt gondolom, hogy el fog fogyni. A maradék szószos husit szépen el lehet rakni vacsorára vagy másnapra és frissen kifőzni hozzá a tésztát. 

A saláta ropogóssága és a szószos-husis-tészta puhasága remekül kiegészíti egymást, ráadásul a szósz nagyon finommá teszi a salátaleveleket is, és nagyon elázni sincs idejük, így még éppen ropogósak, de jó szószosak, mire a tányér aljára ér az ember.

A szósz beszerezhető a koreai-japán boltból, akiktől interneten is lehet rendelni, de aki nem akar, az maga is megcsinálhatja a szószt, a címke szerint koreai szójaszósz, fokhagyma, gyömbér, feketebors kell hozzá. 

Az eredeti andong ccsimdak receptje itt található meg (angolul).

Van egy kicsike kis nép túl az óperencián, akik nagyon-nagyon szegények és elnyomottak voltak. Aztán kihúzták a fejüket a hátsójukból és ripsz-ropsz olyan gazdaságot rittyentettek, hogy Milton Friedmannek is kettéáltak a fülei. Dél-Korea ugyanis olyan nemzetgazdaságot épített ki, ami fittyet hányva a nyugati szabadversenyes piac törvényeire, virul mint az orgona tavasszal. 

Minden a '60-as években kezdődött, miután a koreaiak rájöttek, hogy kezdeni kéne valamit magukkal a japán invázió meg a szomorú koreai háború végeztével. Ekkoriban alakultak meg a családi vállalatok azoknak a gyáraknak a felvásárlásával, amiket a japánok hagytak hátra. A kormány nagy terveket tűzött maga elé: terjeszkedni, terjeszkedni, terjeszkedni. Az agresszív gazdaságpolitika szerves részévé váltak ezek a családi alapítású cégek, a csebolok. A formula a következő volt: a kormány korlátlanul nyomta a pénzt ezekbe a vállalatokba, akik cserébe teljesítették a terjeszkedési kvótát a piacokon. A kormány törvényekkel biztosította, hogy a cseboloknak jó legyen - cserébe jó lett a gazaságnak is. A kis lutricégek óriás konglomerátumokká duzzadtak, mivel gyakorlatilag a "mindegy micsoda, felvásároljuk" politikát követték - állami hitelen. Így lett például a szerény kis tésztagyárnak induló Samsungból elektrotechnikai világóriás.

Samsung Town, Szöul

Szóval a kormány nyomatta a támogatást, a csebolok meg hozták a profitot. 1960 és 1994 között a GDP évente 10%-kal nőtt. Az 1990-es évekre a koreai GDP csaknem 30%-át a 30 legnagyobb csebol bevételei tették ki. A kulcsszó az export volt. A koreai cégek szinte kizárólag exportra termeltek, kihasználva minden lyukat a piacon. Ha nem volt még versenyképes termék, ők legyártották. Mindegy milyen területen. Így lett a Samsungnak autógyára, az LG így vándorolt a petrolkémiai iparba, de a Hyundainek (Hjonde a helyes kiejtése, nem Hjundáj) is így lett például áruházlánca. Képesek voltak totál különböző iparágakba kiterjeszkedni, és ha beszállító kellett, akkor csináltak egy céget, ami legyártotta a kívánt alkatrészt. Egy-egy csebol akár 50 különböző céget is birtokolt. 

Hyundai-pláza, Csonho, Dél-Korea

Bummsakalaka, a gazdaság soha nem látott mértékben virágzott, nem véletlenül nevezik Dél-Koreát az ázsiai tigrisek egyikének. 1990-re egy koreai lakos már 638%-kal volt gazdagabb, mint 1960-ban. Egy átlagos nyugati lakos csak 72%-kal. A csebolok egyeduralkodók lettek, és a koreai gazdaság erősen függeni kezdett tőlük. 1997-ben aztán jött a fekete leves: Korea gazdasága az ázsiai gazdasági válság közepette összeomlott. A válság miatt az exportra termelő csebolok bevételei hirtelen csökkenni kezdtek, és nem bírták tovább fizetni az iszonyatos mennyiségű hitelt, amit felvettek az ész nélküli terjeszkedéshez. Az óriás vállalatpolipokat a saját csápjaik fojtogatták, több közülük ki is nyiffant, például a Kia.

A válságból egyetlen kiút volt: a csebolok megnyirbálása. IMF-nyomásra a kormány kényszerítette a csebolokat, hogy szabaduljanak meg a fölös csápoktól: azaz a fő profilba nem illő cégektől, ekkor vásárolta fel például a Samsung autógyárát a Renault. A csebolok magukba tekintettek, és rájöttek, hogy ha életben akarnak maradni, alkalmazkodniuk kell az erősen globalizálódó piachoz. Míg a liberális gazdaságpolitikát folytató Kim Dedzsung-kormány az amerikai stílusú piacgazdaságot próbálta meg bevezetni az országban, a csebolok újraszerveződtek, tanultak és újra megerősödtek. 2008-ban ismét olyan ember ült Korea elnöki székébe, aki csebolpárti, maga is a Hyundai egyik leányvállalatának vezére volt korábban. Az újra megerősödött csebolok ismét termelni kezdték a lóvét, és olyannyira bevált az alkalmazkodó életmód, hogy míg a világ zsíros kenyéren tengődött a 2008-2009-es gazdasági válságban a villany lekapcsolásától rettegve, a koreai csebolok vidáman terjeszkedtek tovább a piacokon. Csak egy pillanatkép erejéig: a Hyundai 11%-kal növelte az eladott járművek számát a válság alatt, miközben az autógyárak többsége bezárt vagy csökentett gyártásra állt át, Amerikában a General Motors meg csődöt jelentett.

A Big Bang az LG modelljeként

Dél-Korea ma a világ technológiailag legfejlettebb országa. Szöulban 2015-re minden közterületen ingyenes wifi lesz, ami a tömegközlekedési eszközökön (beleértve a metrót is) szabadon használható, olyan letöltési sebességgel és jelerősségel, hogy 70 km/h-val közlekedő autóban is lehet majd streamingben filmet nézni az interneten. Mindezt pedig a papíralapú tankönyvek kidobása követi majd, minden diák tableten fog ezentúl tanulni.

A csebolok pedig, köszönik szépen, jól vannak. A Samsung Korea GDP-jének 20%-át termeli ki, de a teljes GDP 70%-át adják a legnagyobb csebolok összesen. Persze nem fenékig tejfel az ő világuk sem, a korrupció mindennapos botránytéma a berkeikben, de a kormány szemet huny felettük, hiszen dől a zsé, a gazdaság virágzik, egy vállrándítással elintézték, hogy az adócsaló Samsung-elnöknek ne kelljen börtönbe mennie, a bíró szerint ugyanis túl nagy veszteség lenne a gazdaságnak, így közmunkával és némi zsebpénznyi büntiösszeggel meg egy ejnye-bejnyével elengedte a vezért. 

Akárhogy is, a koreaiaknak bejött a dolog. Talán mert nem a hátsó felükön ücsörögve várták, hogy majd az IMF meg az azeriek kihúzzák őket a szarból, hanem felvették a lapátot és kiganéztak maguk után, de rendesen.

Egy kicsit komolyabb vizekre evezek ma, pillantsunk bele röviden egy kicsit Tajvan társadalmába.

Az 1990-es években Tajvan valóságos horrorföld volt, a bűnözés sosem látott magasságokba emelkedett, 1990 és 1996 között mintegy 80%-kal emelkedett a bűncselekmények száma, 1996-ban fél év alatt hárommillió tajvanit (minden 7.) raboltak ki vagy támadtak meg. Több brutális gyilkosság is történt, egy tisztviselőt és hét munkatársát szabályszerűen sortűzzel kivégeztek, egy emberjogi aktivistát 35 késszúrással öltek meg. Hivatalos becslések szerint a tajvani parlamenti képviselők 5-10%-ának volt kapcsolata a szervezett bűnözéssel. Az események 1997 áprilisában tetőztek, amikor ismeretlen tettesek az iskolából hazafelé menet elrabolták az ismert tajvani színésznő Paj Ping-ping 16 éves lányát, Hsziao-jent, váltságdíjat követelve.

A színésznő négy alkalommal is kész volt fizetni, az emberrablók azonban nem jelentek meg, az első alkalommal a média miatt, akik kiszagolva az átadás időpontját, kamerástul-riporterestül felbukkantak a helyszínen. Az emberrablók a megkötözött, meztelen gyereklány fotóját küldték el az anyjának, amit nem sokkal később a lány kisujja követett - mint egy valóra vált CSI-részben. Két héttel később a rendőrök megtalálták a lány megkínzott, megcsonkított holttestét Tajpejtől nem messze. 

Az eset az utolsó csepp volt a pohárban, a népharag elsöpörte a tajvani kabinetet, több miniszter lemondott, miután ötvenezer tüntető vonult a parlament elé a fejüket követleve. A nép úgy vélte, a kormány tehetetlensége és korrupt volta miatt fajulhatott idáig a bűnözési ráta az országban. 

Az egyik emberrablót a rendőrök tűzharcban ölték meg, a másik kettő elmenekült. A két férfi egy magánklinika orvosát és nővéreit fegyverrel kényszerítette plasztikai műtét elvégzésére, majd mindenkit megöltek. Egyikük megölte magát, amikor pár nappal a mészárlás után a rendőrség le akarta tartóztatni. Az utolsó emberrabló fogjul ejtette az egyik dél-afrikai katonai attasé családját, de sikerült őket kiszabadítani, a férfit pedig halálbüntetésre ítélték, 1999-ben végezték ki. 

Paj Ping-ping, aki egyedül nevelte a lányát, a halálbüntetés egyik legnagyobb aktivistája lett Tajvanban, alapítványt hozott létre a lobbizáshoz és az erőszak áldozatainak megsegítéséhez. 

Néhány vitatott kivégzés kapcsán 2006-ban az igazságügyi miniszter felfüggesztette a kivégzéseket, és a 2008-ban helyére érkező utódja is erősen halálbüntetés-ellenes volt, így 2006 és 2009 között nem voltak kivégzések Tajvanon. Paj Ping-ping erőteljes lobbijának és a társadalmi nyomásnak a hatására 2010-ben az igazságügyi miniszter lemondott és a halálbüntetést visszaállították.

Legalábbis Kínában és Japánban, ahol őt választották meg Ázsia legszebb férfijának. Nos, nekem lennének még jelöltjeim a címre, de nem tudok nem bólogatni a kínaiak és japánok ízlését illetően. Ismerkedjünk meg hát a "legszebb ázsiai pasi" cím birtokosával, Kim Dzsedzsunggal, akinek nem csak az arca hihetetlenül szép, de az élete is hollywoodi drámába illő. Egyszer tutira megfilmesítik majd.

Kim Dzsedzsung, vagy ahogy inkább ismert, Hero Jaejoong az Ázsia legjobb fiúbandájának tartott TVXQ vezérvokálja volt. Itt olvashattok egy mélyreható elemzést a hangjáról. Én nem vagyok zenekritikus, mint ez a blogger, szóval én csak a magánvéleményem közlöm, miszerint ééészbontóan jól énekel a pali. Korea egyik legjobb énekeseként tartják számon, akinek a hangja nagyon változatos tud lenni és széles tartományban mozog, bár mindenképp a tenoron belül. Könnyedén kiénekel olyan magasságokat, hogy az ember dob egy hátast tőle. Igazi musicalhang, aki sokféle stílusban tud énekelni, a balladától a rockig, és rappel is. És zeneszerző is. És hangszeren is játszik. Meg színész (és nem is rossz). Van olyan, amit ez a pasi nem tud?

Tizenéves tiniként tűnt fel egy versenyen az SM Entertainment vájtfülű menedzsereinek és azonnal be is válogatták abba az együttesbe, ami később Ázsia legnagyobb sikereket elért bandájává vált. 2006-ban robbant a bomba, miszerint előkerült egy férfi, aki Dzsedzsung vér szerinti apjának vallotta magát és pert indított a fiú nevelőszülei ellen, azzal, hogy a volt neje nem közölte vele, hogy a válásuk után örökbe adta a gyereküket. Leesett áll, mindenhol szalagcímek: Hero Jaejoong örökbefogadott gyerek! Mint kiderült, Dzsedzsung maga sem tudott erről egészen húsz éves koráig, amikor felbukkant az édesanyja, aki mellesleg professzor egy kínai egyetemen. A nő rossz körülmények között élt, és a válása után egyszerűen nem tudta eltartani a kisfiát, ezért úgy döntött, örökbe adja. Egy bizonyos Kim család vette magához a négyéves kisfiút és nyolc lánygyermek mellett szeretetben, tisztességben felnevelték. Amikor a botrány kirobbant, a biológiai apja visszavonta a keresetet. (Azt nem tudni, hogy őszinte megbánsból, vagy kapott érte valami pénzt, de én személy szerint kétlem, hogy jó szándékkal indította a pert. 20 évig rá se nézett a fiára, aztán mikor kiderül, hogy a gyereke valójában egy híres popsztár, jön perelni az apai jogaiért?) 

A tehetséges srác mostanában egyre több dalt ír az új együttesének, a JYJ-nak, remek sorozatokban domborít és lojális a tesókként szeretett bandatagjaihoz, Mickyhez és Junsuhoz, akiknek a nevét is a hátára tetováltatta. Ezen felül imád főzni és a kedvence a nyers hagyma. Aki a hagymát szereti, azt mi magyarok is komáljuk, nem? 

És akkor következzen az ok, amiért egyáltalán ez a cikk született, a képek önmagukért beszélnek. (És igen, tényleg ekkora a szeme, nem photoshop. Bár pletykálták, hogy műttette, hogy nagyobb legyen, de ezt cáfolják a tinikori fotói, amiken ugyanilyen hatalmasak a szemei)

És ha ennyi nem elég belőle, itt egy tribute videó a YouTube-on.