Xiaolongimnida

Képzeljük el, hogy egész életünkben, gyerekkorunk óta keményen dolgozunk napi 14-15 órákat, arról álmodozva, hogy egy nap sztárok leszünk, aztán ez be is következik, mi meg egy elegáns mozdulattal lehúzzuk a karrierünket - meg magunkat - a toálettben. Nos, Thaiföld egyik legnagyobb sztárja, Tony Jaa pontosan ezt csinálta.

Tony Jaa akkor lett híres, amikor 2003-ban bemutatták az Ong Bak című filmet, ami gyakorlatilag mára már kultuszfilmnek számít. A világ szájtátva bámulta a vékony és nem túl jóképű csávót, amint falakra szalad fel, éles tárgyakon és mozgó járműveken ugrik át játszi könnyedséggel és piszokgyors, piszokpontos mozdulatokkal gyepál el bárkit, aki az útjába kerül. Itt jegyzem meg, hogy aki nem látta az Ong Bakot, azonnal szerezze be, ez egy kihagyhatatlan alkotás minden harcművészetek iránt rajongónak, meg azoknak is, akik igazi jó bunyót akarnak látni.

A film egyébként nem egy nagy vasziszdasz, mármint filmművészetileg. A cselekmény sablonos, egyenesen unalmas, máshol meg WTF-szinten röhejes, a színészi játék pocsék, az a csaj meg iszonyúan idegesítő hangon sipákol benne. Mindezek ellenére mégis újra meg újra megnézi az ember, mert valami pokoli jók a verekedések. Jaa-t nem emelgetik huzalokon, nincsenek drága CGI-trükkök, de még kameratrükkök se. Védőfelszerelés persze van, időnként látszik, hogy a srácok ki vannak bélelve, de hát muszáj, mert Jaa akkorákat üt, rúg, könyököl és repül, hogy ember legyen a talpán, aki csonttörés nélkül megússza, ha nincs rajta védőfelszerelés. Jó nagyokat dobott a film a thai boksz, azaz a muay thai népszerűségén (többek között magam is az Ong Bak miatt kezdtem el tanulni). Az Ong Bak után Tony Jaa-t a következő Bruce Lee-ként kezdték el emlegetni igen jelentős emberek, és hamarosan jött is a folytatás, a magyarul igen idióta címet viselő A sárkány bosszúja, eredeti címén Tom Yum Goong, amiben egy fia sárkány sincs, elefánt viszont több is akad. Lényeg a lényeg, Tony Jaa félelmetesen népszerű lett, és ez lett a veszte.

Kezdjük ott, hogy Jaa kaszkadőr, egész életében az volt, gyerekkora óta erre képezték ki. Gimnasztikát és atlétikát tanult, meg thai bokszot mellette. A filmre négy évig gyakoroltak, napi nyolc órában. A kemény munka gyümölcse a hírnév és a pénz mellett még valami lett: megnövekedett egó. Tony Jaa két sikeres film forgatása utána elkezdte úgy vélni, hogy ha a bunyóhoz ért, akkor a bunyós film rendezéséhez is. Ööö.

Sajnos senki értelmes nem akadt, aki lebeszélje erről az ötletéről, így aztán a legnagyobb thai filmstúdió a Sahamongkol áldásával Jaa megírta az Ong Bak 2. forgatókönyvét és feltett szándéka volt a rendezői székbe is beletelepedni. Mit ad isten, Tony Jaa életében nem állt a kamera másik oldalán, lila gőze se volt, hogy kell filmet forgatni. Túlköltekezte magát az óriás díszletekkel és a betanított elfántcsordákkal, és úgy elhúzta a forgatást, mint a rétestésztát. Amikor szorult a hurok a nyaka körül, egyik napról a másikra lába kélt a rendező-főszereplőnek, hetekig hiába keresték, aztán csak előkerült, állítólag a dzsungelben meditált. A nemzeti tévében síró-pityogó bocsánatkérő műsora után a Sahamongkol Jaa mesterét, Phanna Ritthikrajt ültette a rendezői székbe és kettészelték az óriás méretűre dagadt filmet, így lett belőle Ong Bak 2. és Ong Bak 3. Egyik rosszabb, mint a másik. A történet totálisan követhetetlen, és a második rész még csak-csak elmegy, a harmadikban már gyakorlatilag nem tudni, ki kivel van és miért, és többet látni verekedni a gonosz ellenfelet, mint a főhőst, aki inkább meditálgat, viszont nem beszél. Egyszóval katasztrófa. 

Úgy tűnik, erre Tony is ráeszmélt, mert a film bemutatója után nem sokkal kopaszra beretválta a fejét és felcsapott buddhista szerzetesnek. Pár hónapnyi elmélkedés után tavaly újra felbukkant és elkezdte forgatni a Tom Yum Goong 2-t, a Sahamongkol fiatal üdvöskéjével, a nem csak dögös de pofátlanul ügyes harcművésznő Janin Viszmitanandával. A filmről azóta csak annyi hírünk van, hogy forgatják. Még mindig. Meg hogy Tony Jaa idén májusban elvette a szemmel láthatóan várandós barátnőjét. A Sahamongkol weboldala mélyen hallgat a filmmel kapcsolatban, se egy teaser, se semmi. A keleti harcművészeti filmek szakértői a fejüket vakarják, és úgy vélik, Jaa-nak már nem nagyon sikerülhet megfoltozgatnia a renoméját az Ong Bak 2-3 skandalluma után, ráadásul lassan ki is öregszik az akrobatamutatványokból, hisz  idén töltötte a 36. életévét. Több nyugati ajánlatot is visszautasított nagyravágyásában, csak hogy rendezhessen, és alaposan belebukott a projektbe. Új filmjéről két éve semmit sem tudni, ráadásul most családos is lesz, ami egészen bizonyosan vissza fogja fogni a teljesítményét, hisz melyik kisgyerekes apa akarná halára törni magát egy alanatúr (értsd: trükkök nélküli) bunyós mozi kedvéért? 

Én reménykedem benne, hogy Tony magára talál, de a józan ész azt súgja, nincs sok remény arra, hogy újra a régi fényében tündököljön. Pedig kár érte, hiszen pokolian tehetséges akrobata és harcművész (színésznek ugyan elég pocsék, de hát nem a variált arcjáték miatt nézünk bunyós filmeket...).  Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Ong Bak "így készült"-összeállítása, amiben tisztán látszik, hogy a bunyók valódiak és tényleg Tony röpköd ott méteres magasságokban és szaltózik, de kegyetlenül. 

És a végére egy kis ízelítő Tony Jaa akrobatikus képességeiből, élő felvételen egy tévéshowban:

A kínai filmművészet az alulértékelt kategóriába tartozik, pedig nagyon színvonalas és szép munkákat tudnak készíteni. Nem vagyok a nagyon elvont művészfilmek híve, mert szerintem ember nincs, aki tényleg érti ezeket, és nem kérdőjelekkel a fején távozik a moziból, hanem inkább csak úgy tesznek a kritikusok is, mintha tetszene nekik és írnak róluk mindenféle hiperszuper kritikákat, beleolvasva bármit, amit akarnak. Kicsit olyan ez, mint a szépirodalmi művek elemzése: rizsa. 

Ezért aztán én itt nem holmi kínai művészfilmeket fogok ajánlani, hanem olyan alkotásokat, amik tényleg nézhetőek, szórakoztatóak, de vannak köztük elgondolkodtató művek is. Nem akar ez a poszt semmiféle rangsort felállítani, és ezeken a filmeken túl rengeteg remek alkotás van még, egyszerűen csak ajánlok pár jó filmet. Többségük ugyan nem kapható itthon, de az internet világában ez már nem jelent nagy gondot. Aki szeretné, meg fogja találni őket.

Félelem nékül

Ez a film speciel kapható itthon DVD-n, szörnyű szinkronnal, de aki teheti, szerezze be inkább a rendezői változatot (director's cut), mert a magyar kiadás az amerikain alapul, azok meg úgy megvágták ezt a filmet, hogy gyakorlatilag minden értelmes részt kiszedtek és csak a bunyó maradt. Csak hogy ez a film nem a bunyóról szól, az csak körítés. Jet Linek ez eddig (szerintem) a legjobb filmje. A mondanivalója kicsit sablonos, de egy harcművész számára valódi értéket rejt: a legnagyobb ellenséged nem egy másik ember, hanem önmagad. Ha önmagad legyőzöd, nem lesz többé benned félelem. Jet Li a pályafutása csúcsfilmjének szánta a Félelem nélkült, pont a mondanivalója miatt. A vusu, azaz a kínai harcművészet igazi értelmét akarta közvetíteni: a vusu nem arra van, hogy agyba-főbe verj másokat vele, a vusu megtanít szembenézni önmagaddal. Na pont ezeket a részeket vágták meg az okos amcsik.

Old Boys

Ez egy 42 perces rövidfilm, amit kváziamatőr filmesek készítettek egy pályázatra és nyertek is vele. Remekbe szabott kis alkotás, szép operatőri munkával és színészi játékkal. Amolyan művészfilm-féleség, de a nagyon is fogyasztható kategóriából. Csak online tekinthető meg, viszont ingyenesen, de sajnos csak angol felirattal, ezen a linken. (Kínai videomegosztó, nem ágyazható be). A történet két srácról szól, akik gyerekkorukban híresek akartak lenni, példaképük Michael Jackson volt. Az életük másképp alakult, az egyikük borbély lett, a másik hivatásos vőfély. Mikor megtudják, hogy Jackson meghalt, az "öreg fiúk" összeállnak és jelentkeznek egy tehetségkutató műsorba a dalukkal. 

Szigorúan piszkos ügyek

Ez egy 2002-es hongkongi bűnügyi film, a körömlerágóan jó fajtából. Olyan jó, hogy Martin Scorsese is feldolgozta, A tégla címmel, Di Caprio-val, Matt Damonnal és Jack Nicholsonnal, és a remake négy Oscart nyert. Ez a film százszor jobb, mint az amerikai remake! A történet egy korrupt zsaruról szól, aki a helyi maffiafőnöknek jelentget igen magas pozícióból, miközben egy másik zsaru meg évek óta beépítettként dolgozik ugyanennek a maffiafőnöknek. A két zsaru nem ismeri egymás kilétét. Vagy mégis?

A pofonok földje

A paródiák paródiája, miközben fejet is hajt a legnagyobb kungfufilmek előtt, és közben az ember fájósra röhögi a hasát és nem lát a könnyeitől, meg a földön fetrengéstől. Stephen Chow az egyik legkiválóbb kínai színész-komikus és nem mellékesen eme hátborzongatóan vicces alkotás rendezője is egyben.

Fist of Legend

Jet Livel kezdtük, vele zárjuk a listát: egy igazi kungfuklasszikussal, amit érdemes megnézni. Semmi trükk, semmi drótköteles huzavona meg dublőr, velejéig igazi kungfumozi, abból a korszakból, amikor Jet Li még igazán elemében volt. Jet egy kungfutanítványt alakít, aki Japánban tanul mérnöknek, amikor hírét veszi, hogy mestere meghalt. Hazautazik, és rájön, hogy mesterét  a várost uraló japánok ölették meg. Jön a bosszú, szemet gyönyörködtető bunyókkal. Japánellenesség azonban még sincs a filmben, hiszen a fiú egy japán lányba szerelmes.

Egy kedves barátném mutatta meg nekem ezt a varázslatos főzőblogot, Maanchi blogját a napokban. Az egyszerű és szemléletes leírások alapján kedvet kaptam a főzőcskéhez, és a hétvégén gyorsan össze is dobtam a hottok (hotteok vagy hoddeok) receptjét. Hát, isteni finom! 

Ez gyakorlatilag egy szuperédes kelt tészta, de remekül variálható mindenféle töltelékkel, csak a fantáziánkra van bízva a dolog. A koreaiak főleg télen eszik, utcai árusoknál is kapható finomság. Vigyázat! Nem éppen fogyókúrás étel, jó kis kalóriabomba, a cukortartalmáról nem is beszélve. Persze egészséges alapanyagokkal készítve ezt is lehet mérsékelni. 

Az alaprecepthez kell liszt, víz, élesztő, cukor, barna cukor, só. Nagyon méricskélni sem kell, én háromdecis csészével mértem, pöpec lett a végeredmény, mondom ezt úgy, hogy ez életem második sütése, mert főzni imádok, sütni viszont eddig csak muffint sütöttem. Szóval totál kezdők is nyugodtan belevághatnak.

Hozzávalók:

1 csésze langyos víz
2 teáskanál élesztőpor
2 teáskanál cukor
két csipet (fél teáskanál) só  
1 teáskanál növényi olaj (én sima napraforgóolajat használtam, de olivával is lehet)
2 csésze liszt 

tölteléknek: akármi, itt egy csapott csésze barnacukor
sütéshez olaj 

A langyos vizet egy tálba öntjük, hozzáadjuk az élesztőt, a cukrot, a sót, az olajat és jól elkeverjük. Ehhez jön a liszt, amit aztán jól összekeverünk a hozzávalókkal egy fakanállal, de kézzel is lehet, aki szeret tésztát gyúrni. Nem kell meglepődni, hogy a tészta lágy lesz (anyukám csak pislogott, hogy "eeeez kelt tészta? De hát nagyon lágy!"). Jól meg kell dolgozni a tésztát, a végére kb olyan lesz, mint a képen itt ni:

Ezután a tésztát le kell fedni és pihenni hagyni egy órát, ezalatt szépen megkel. Utána a fakanállal kicsit el kell dolgozni (kavargassuk meg óvatosan) és még tíz percre lefedni. Ezalatt el lehet készíteni a kívánt tölteléket. Én simán csak kiöntöttem egy csészényi barnacukrot egy kis tálkába és picit megnedvesítettem, hogy ne szóródjon szét, amikor tölteni akarom a tésztát. Lehet hozzávágni apróra diót vagy mogyorót, de akármi mással is lehet készíteni, például lekvárral, aszalt gyümölccsel, vagy sósan, reszelt sajttal vagy pizzakrémmel, legyetek kreatívak! Mi az ebéd maradékát töltöttük bele néhányba, ami padlizsános-oregánós szószos darált hús volt. Mit ad isten, azzal is finom! Persze ha sósra vágytok, jobb kevesebb cukrot tenni a tésztába.

Ha letelt a tíz perc, halmozzuk a tésztát a nyújtódeszkára, amit előtte érdemes jóóóól meglisztezni, mert a tészta igen lágy és így nagyon ragad. Formáljunk a tésztából hosszúkás halmot és középen az ujjainkkal válasszuk ketté, majd megint ketté és megint ketté, amíg nyolc kis bucit nem kapunk belőle, ilyeneket ni:

Ezek gyakorlatilag pont belefértek a tenyerembe, egy picit ki lehet húzkodni őket és a közepükbe beletölteni a tölteléket. Ha barnacukorral csináljátok, érdemes kevés tölteléket tenni bele, mert nagyon-nagyon édes lesz! (Ki kell tapasztalni, kinek mi a megfelelő töltelékmennyiség, érdemes egyet kisütni, megkóstolni és az alapján eldönteni, hogy mennyi menjen a többibe.) A töltelékre ráhúzogatjuk a tészta széleit, hogy jól elfedje, és ezzel az összehúzott végével lefelé kell a serpenyőben felhevített olajba tenni. Kevés olaj kell a sütéshez, valamivel több mint a palacsintához, de nem kell úsztatni szegény tésztát. A gombócot úgy harminc másodpercig sütjük, hogy a húzkodás szélei szépen összesüljenek, és így nem folyik ki a töltelék. Ez elég hamar megvan (nem is kell neki 30 mp), ekkor megfordítjuk és egy széles fakanállal vagy lapátkával jól kilapítjuk a gombócot, majd amikor megsült az alja, újra megfordítjuk, és pár másodpercig sütjük. 

És kész is, hideg tejjel valami pompás lakoma! Jó étvágyat!

Angol tudóknak Maangchi videója a készítésről:

Az ázsiai popvilágot, különösen a K-popot a fiú- és lányegyüttesek uralják. Míg nyugaton gyakorlatilag kikopott a dolog (bár a legutóbbi VMA-n egy amerikai fiúegyüttes, a One Direction tarolt), Ázsiában tombol a fiúbandaláz. És nehogy bárki azt higgye, hogy csak tizenéves tinilányok nyáladzanak a monitor előtt meg sikoltoznak teli torokból a tízezres teltházas koncerteken, ezeknek a fiúbandáknak meglehetősen sok úgynevezett "nuna fans"  (idősebb női rajongó) szurkol lelkesen. Hát a felhozatalt látva ez nem is csoda. Ígérem, hamarosan a férfiak kedvére is teszek majd a 10 legjobb lánybanda listájával, de hát hölgyolvasóké az elsőbbség, nemde? 

Bigbang. Fotó: YG Entertainment

Nos, a koreai fiúbandák, vagy ahogy helyben hívják őket, idolegyüttesek egyik alapvető tulajdonsága, hogy 1. helyesek 2. szexisek 3. jól táncolnak 4. ha szerencsénk van, jól is énekelnek 5. mindig van legalább egy nagyon imádnivaló tag és legalább egy komoly vezértípus. A bandák felépítése változó, általában 5-7 fősek, de van 12-13 fős együttes is. A legtöbbjük bevált dalszerzők, köztük európaiak dalait éneklik, de akadnak olyan együttesek is, mint a Bigbang, a CN Blue vagy a Block B, akik maguk is kipengetnek sikeres nótákat. Az együttesben szigorú hierarchia működik születési idő szerint, az idősebb bandatagok megszólítása hjong, azaz báty. A banda vagy választ magának egy vezért (leader), vagy a kiadó jelöl ki egyet közülük, általában a legjobb vezetői képességekkel rendelkező srácot, akinek az a feladata, hogy összetartsa a bandát. A többieknek tisztelniük kell a vezért. A legfiatalabb tag a makne, na ő az, akit állandóan megszivatnak a többiek, de általában ő a legcukibb is. A bandákról gyakran készül valóságshow jellegű sorozat, ahol a napi életüket lehet követni, belesni a kulisszák mögé. A bandáknak a kiadó sztárkollégiumában kell lakniuk, ritkán tesznek kivételt ez alól. Az együtt lakás egyrészt amolyan csapatépítő tréning jellegű, másrészt pedig praktikus: nem kell a város öt pontjáról összeszedni a srácokat minden egyes fellépés/fotózás/interjú/akármi alkalmával. Az ilyen valóságshowk keretében tehát abba is bele lehet lesni, hogy élnek a srácok a koleszban és mit csinálnak, amikor épp nem hajtják őket halálra. (A K-pop árnyoldalai című sorozatban majd szó lesz a bandák kizsigereléséről később, egyelőre legyen elég annyi, hogy nem heti 40 órát dolgoznak.)

Az alábbi lista szigorúan szubjektív.

10. Nuest

Azért "csak" 10.-ek, mert még nagyon újak és pár számból nehezen lehet megállapítani, hogy vajon a jövőben mennyire lesznek jók. Mindenesetre az igencsak tinikorú srácok jól nyomatják, erőteljes a tánc, jó az ének, csak állandóan megakad az ember szeme azon az ultrafeminin gyereken... (nem, az nem egy lány)

9. CN Blue

Bár őket nem tartják tipikus idolegyüttesnek, mert amolyan rockosabb műfajt játszanak és a többi bandával ellentétben hangszeren is játszanak és nem táncolnak idióta koreográfiákra, a CN Blue-t én azért mégsem sorolnám a rockbandák közé, mert a végén még megharagudnának rám a Nirvana-rajongók. A dalaik jók, bár nekem kicsit furcsák szoktak lenni, a rajongótáboruk nagy és mindenképp mellettük szól, hogy maguk írják a dalaikat és nem léggitároznak, tényleg tudnak hangszeren játszani.

8. Infinite

A héttagú banda viszonylag friss hús a piacon, 2010-esek, az egyik kisebb kiadó egyre sikeresebb együttese, akik a remekül szinkronizált táncukkal váltak híressé. Az átlag életkoruk 20 év. Nincs lenyűgöző vokáljuk, de tényleg jól táncolnak.

7. B.A.P.

Na ők aztán igen frissek, szintén 2012-ben alakultak, akárcsak a Nuest, de érzésem szerint erősebben kezdtek, a dalok mindenestre sokkal "húzósabbak". Az "abszolút tökéletes" (Best Absolute Perfect) srácok nagyon ott vannak a szeren, összerakott kis csomag. Fiatal koruk ellenére (a legfiatalabb 15, a legidősebb 22 éves) mind vokálban, mind táncban nagyon profik, a keménylegény imidzs is nagyon jól áll nekik, a dalok ütősek. Ígéretesek!

6. Fahrenheit

A lista kakukktojása a Fahrenheit, mert hogy ők tajvaniak és nem koreaiak. A koreai bandák gyakorlatilag a sárga földig lealázzák az összes többi ázsiai bandát népszerűségben, lemezeladásban és egyébként is, de azért akadnak méltó ellenfelek. A 2005-ben alakult Fahrenheit is ilyen, a tagok itt már a harmincas éveiket tapossák. Rendkívül népszerű banda, bár a legutóbbi hírek szerint épp feloszlóban. A négy tag a hőmérsékleti skála különböző részein helyezkedik el, Calvin a tavasz (enyhe, 41°F), Jiro a nyár (forró, 59°F), Wu az ősz (hűvös, 77 °F), Aaron pedig a tél (hideg, 95 °F) képviselője. 

5. Shinhwa

Hát ők aztán valószínűleg a világ legrégebb óta együtt zenélő fiúegyüttese, ugyanis 1998-ban alakultak, és még mindig pályán vannak. Letettek már egyet s mást az asztalra, többek között saját ügynökségük van. A fiúegyüttesláz elindítói között vannak, ők úgymond az első generációs koreai fiúbandák közé tartoznak. A K-pop mai előadói közül gyakorlatilag majdnem mindenki szonbének (szenior előadó tiszeletteljes megszólítása) kell, hogy hívja őket. 

4. Super Junior

Na ők azért szerepelnek ezen a listán, mert annyira hipernépszerűek, hogy nem lehet őket lehagyni, engem személy szerint idegesít a zenéjük, mert minden daluk nagyjából ugyanarra a  szóismétléses refrénre épül ("sorry-sorry-sorry", "mr simple simple simpe", "bonamana bonamana bonamana" - ezek valahogy a háromszavas refrénekre specializálták magukat...) és csaknem ugyanazt a fejfájós techno-dance alapot ismétlik újra meg újra variált dalszöveggel. De kétségtelen, hogy valamiért szeretik őket, elég sokan. Amúgy az egyik legnagyobb létszámú együttes, eredetileg 13-an voltak (ebből vagy hárman énekelnek, a többi meg csak úgy... van). Nálam az ismertségük okán kerültek a 4. helyre, nem a zenéjük miatt.

3. MBLAQ

Kétségtelenül az egyik legtehetségesebb banda a palettán. Baromi jól vannak összeválogatva, ami nem csoda, hisz "alkotó atyjuk" a szexi csípőmozgás királya, vagy ahogy nyugaton jobban ismerik, a Nindzsagyilkos című film kidolgozott testű nindzsája, Rain. Remek táncosok, ami nem csoda, hisz a maximalista Rain, akit Ázsia egyik tánckirályának tartanak, rendesen megköveteli tőlük a teljes erőbedobást, úgy szaltóznak, hogy öröm nézni.

2. TVXQ

Valószínűleg minden idők legnépszerűbb koreai fiúegyüttese, akik elsöpörtek minden toplistát. Rajongói klubjuk, a Cassiopeia Guinness-rekorder, mint a legnagyobb létszámú hivatalos rajongói klub a világon. A bandának 2010-ben volt egy csúnya ügye a kiadójával, nevezetesen, hogy nem átallottak szólni, hogy a szerződésük némiképp... igazságtalan. Tizenhárom évre szólt és gyakorlatilag a kiadó fölözte le minden bevételüket. Három tag az ötből pert indított és ki is vált a bandából, JYJ néven új együttest hoztak létre, így a TVXQ ma duóként létezik csak. A legnagyobb hisztit kiváltó banda, akiknek a pletykák szerint a legtöbb extrém szaszeng rajongója van. A tagok rendszeresen játszanak jobbnál-jobb tévésorozatokban, Xiah Junsut pedig minden idők egyik legjobb hangú koreai énekesnek tartják, aki musicalekben is megállja a helyét.

1. BIGBANG

Az én listámon mindenképp elsők, de másnál is tutira toplistásak lennének. Ők az a fiúbanda akikre nem húzható rá a hagyományos idolbanda lepedője, mert hát nem azok. Mikor debütáltak, egyszerűen kiröhögték őket, mert csúnyának és esetlennek tartották a srácokat a kigyúrt, tökéletes alakú és arcú fiúbandák mezőnyében. Ezért aztán moderált sikerrel debütáltak csak, középmezőny, szürkülés. Saját erejükből másztak a csúcsra, saját komponálású dallal, amire bizony felkapta a fejét nem csak a piac, de a szakma is. Azóta is nincs gyakorlatilag olyan daluk, amiben ne lenne benne a vezér G-Dragon keze könyékig, de a többiek is hozzájárulnak időnként a dalszerzéshez. Állandóan változnak, zenei téren is igen széles palettán mozognak a bubblegum poptól a hiphopon és az R&B-n át egészen a rockos felütésig gyakorlatilag mindent kipróbáltak már. A meglepetések bandája, sosem tudni, mi lesz a következő lemezükön. Emellett pedig a videóban éppen szőke Daesung az egyik legjobb hangú koreai énekes, szintén igazi musicalhang, G-Dragont és T.O.P-t pedig Ázsia legjobb rapperei között tartják számon, míg Taeyangot külföldi újságok Michael Jacksonhoz hasonlítgatják.

+1 A Super Junior miatt ki kellett hagynom a SHINee-t, pedig ők kerültek volna a negyedik helyre nálam. Jól énekelnek, jól táncolnak, a dalaik is pöpecek általában.