Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hány évesek valójában az ázsiaiak?

Amikor először olvastam koreai cikkeket, megütötte a szemem, hogy némelyik előadónál zárójelben szerepelt, hogy mondjuk "25 éves (koreai számítás szerint)". Hoppácska, mi van? Nos, mint sok minden más, Ázsiában az életkor számítása se átlagosan (=nyugati mintára) történik. Ugye mi megszoktuk, hogy bemegyünk a kórházba, megszületik a gyerekünk, készül egy születési bizonyítvány, manapság már óra-perc pontossággal, és ez a dátum bekerül aztán majd később a személyi iratainkba. 

Ázsiában némiképp bonyolultabb az emberek élete. Kezdjük ott, hogy a születés ideje és az igazolványokban szereplő dátum ritkán esik egybe! A születés tényét ugyanis a szülő x időn belül köteles bejelenteni a hatóságoknak, de ennek nem kell éppen a születés napjára esnie. Néha hónapok is eltelnek, mire egy babát jelentenek. Így a személyi okmányokba nem a születés tényleges napja, hanem a bejelentés dátuma kerül. Így fordulhat elő például, hogy Xiah Junsu az okámányai szerint 1987. január 1-jén született, a születésnapját azonban december 15-én ünnepli, mivel a megelőző év ezen napján látta meg a napvilágot. Van olyan is, hogy az illető nem a Gergely-naptár szerinti születésnapját ünnepli, hanem a Holdnaptár szerintit, ami ugye Gergely-napokra átszámítva mindig változik. Így például Csang Gunszok a nyolcadik holdhónap negyedik napján született, ezt ünnepli, minden évben másik napon.

És ha mindez nem lenne elég, a kínai és a koreai szokásjog szerint is egy baba, amikor megszületik, már egy évesnek számít, mert a fogantatástól számítják az életkorát. Mindezt tetőzi, hogy az emberpalánta nem a születése tényleges napján számít egy évvel idősebbnek (bár ezen a napon ünnepelnek), hanem holdújév-fordulókor. Ami azt jelenti, hogy ha egy gyerek az év utolsó napjaiban született, holdújévkor már kétévesnek számít (1 éves amikor megszületett + 1 év a következő holdújévkor), míg valójában (mármint nyugati felfogás szerint) még alig pár napos.

Hozzá kell tenni, hogy a jogban nem a hagyományos életkorszámítás, hanem a Gergely-naptár szerinti számít, úgy Kínában, Japánban mint Koreában, azonban a mindennapi életben a hagyományos életkort veszik figyelembe.

Az életkor kérdése csöppet sem elhanyagolható dolog, Koreában ugyanis komplett nyelvi rendszer épül az idősebbek tiszteletére, külön toldalékrendszerrel, így nem kell meglepődni azon, ha az első dolog, amit  a nevünk után egy koreai megkérdez, az életkorunk lesz. Ugyanis enélkül az információ nélkül nem tudja beazonosítani, hol állunk a "tiszteleti ranglétrán", mert ha csak egy picit is idősebbek vagyunk nála, már másképp kell megszólítania minket. (Ehhez hozzájön még a társadalmi pozíció fontossága is - nem mindegy hány évesek vagyunk és mivel foglalkozunk). 

Tol, az egyéves babák kiemelt születésnapi ünnepsége Koreában. Fotós: Jamsong, cc-by-sa-3.0

0 Tovább

A jaoi pszichológiája - avagy miért írnak a nők homoerotikus történeteket pasikról?

A férfi-férfi szexuális kapcsolatokról írt rajongói fikció (fanfic) nem új keletű dolog, már az 1970-es években is születtek ilyen írások, és persze nem csak Ázsiában dívik ez, de szerte a világon, állítólag a Star Trekkel indult a dolog, ahol Kirk/Spock párost alkottak meg a rajongók. Az ilyen fanfic neve angolul slash, ami a / (per) jel neve. A japánoknál is valamikor a 70-es évek végén, 80-as évek elején jelentek meg a sónen ai-mangák, amik fiatal férfiak között szövődött romantikus szerelemről szóltak, a jaoi mangák ezek paródiáiként indultak, aztán önálló műfajjá cseperedtek. A jaoi gyakorlatilag veszi egy népszerű manga vagy tévésorozat szereplőit, illetőleg az 1990-es évekől kezdve a pop- és rocksztárokat és kiemelt karaktereket, sztárokat raknak párba. Vannak eredeti történetek is, amik nem ismert szereplőket vagy sztárokat szerepeltetnek. A történetek a romantikus szerelemtől a pornófilmbe illő szexen át akár a nemi erőszak ábrázolásáról is szólhatnak, a lehetőségek határtalanok. A pop-rocksztárokat karakterként felhasználó slashirodalom nyugaton is létezik, például még a Muse-ról is van ilyen fanficközösség. 

Jaoi mangarajz két fiú szerelméről. Ed Gottschalk, cc-by-sa-3.0


Aki belemerül az ázsiai pop-rock illetve sorozatok világába, elkerülhetetlenül belebotlik a jaoiba is. A slash/jaoi felfedezésekor számomra a legmeglepőbb dolog az volt, hogy ezeket a történeteket nem melegek írják melegeknek, hanem heteroszexuális nők ugyancsak hetero nőknek. Léteznek ugyan meleg jaoi közösségek is, de igen kis számban. Mint ahogy femslash, azaz leszbikus kapcsolatokat ábrázoló irodalom is van, de szintén jóval kisebb számban. 

Miért írnak nők férfiak szerelméről női közönségnek? Ez nem egy egyszerű kérdés, és nem törekszem arra, hogy megválaszoljam, hisz se pszichológus nem vagyok, se szociológus és nem végeztem mélyreható kutatásokat a témában, de megpróbálom összegezni a létező elméleteket.

A legnépszerűbb elméletek egyike természetesen a nők lázongó feminizmusa. Feminista kutatók szerint a slash/jaoi-irodalom azért jött létre, mert a nőknek elegük lett abból, hogy állandóan ők állnak reflektorfényben, mint szexuális tárgy, már az idők kezdete óta. A férfiközpontú társadalomban a nő a szexuális vágy tárgya, a férfiak számára készült pornófilmek túlnyomó többsége a nőt tárggyá degradálja, akinek az a feladata, hogy kielégítse a férfi minden vágyálmát, zokszó nélkül. Még az úgymond "normál" filmekben is, ha szexről van szó, a férfi dominál, a nő behódol, és ha a test mutogatásáról van szó, ott is a nőből mindent megmutatnak, a férfinax maximum a felsőtestét és a fenekét. Az elmélet szerint tehát a jaoi egyfajta visszavágás, legyenek most a férfiak a kiszolgáltatott szextárgyak, mi nők meg élvezkedjünk rajtuk.

Ennek az elméletnek egy finomabb változata szerint a feminizmus közrejátszik ugyan, de nem ilyen nyílt, tudatos formában, a jaoi sokkal inkább a nők tudat alatti szexuális felszabadulásának, a hagyományos, tőlük elvárt szexuális koncepciókból való kitörési vágynak  a megnyilvánulása. Egyesek szerint a jaoit író és olvasó nők így próbálnak meg megszabadulni a rájuk kényszerített testképtől, énképtől, szexualitástól. 

Más elméletek szerint a jaoi egyfajta kompenzáció, a férfiak közötti kapcsolatra vetítik ki a férfi-nő párkapcsolatot.  A jaoi történetek többségében a pár egyik tagja a szeme ("támadni"), a másik az uke ("kapni"), a szeme a magas, erős, kemény legény, az uke általában androgün külsejű, nőies alkatú, gyengébb testfelépítésű, érzékeny lelkű fiú. A szeme a birtokló, aki addig üldözi az ukét, amíg az meg nem adja magát neki fizikailag és érzelmileg is. A jaoi történetek egy része tragédiával végződik, ami egyes kutatók véleménye szerint egyfajta védekező mechanizmus, ami segít a jaoi rajongóknak feldolgozni valós traumákat.

Létezik olyan elmélet is, ami szerint a jaoi egyfajta menekülési útvonal a nőknek a valóság elől, csakúgy mint a romantikus irodalom általában. A jaoi történetekben bár az egyik fél dominánsabb, gyakori, hogy a történet végére a szerepek érzelmileg kiegyenlítődnek, a szereplők segítik egymást, ami egyfajta érzelmi kielégültséget okoz az olvasónak. 

Fontos megjegyezni, hogy ezek nem realisztikus melegábrázolások, ahogy több kutató is felhívta erre a figyelmet. A jaoinak nem célja, hogy "okítsa" a hetero társadalmat a melegekről, hiszen a jaoit olvasó rajongók többsége például a sztárokról szóló írások esetében meg vannak győződve arról, hogy az illető férfiak egyébként tökéletesen heterók, és ahogy egy kritikus rámutatott, valószínűleg megdöbbenének, ha kiderülne az ellenkezője.

Mary Roach a The Curious Coupling of Science and Sex című könyvében egy biológiai adalékot is hozzátesz a jaoihoz: tudományos kutatások vizsgálták, hogy mi az, ami leginkább felizgatja a férfiakat és a nőket. Arra az eredményre jutottak, hogy míg a férfiakat csak bizonyos, az ízlésüknek és szexuális orientációjuknak megfelelő jelenetek hozzák lázba, addig a nőket gyakorlatilag bármilyen szexuális aktus látványa, függetlenül attól, hogy hetero, homo vagy leszbikus filmet nézettek velük. 

Bármi legyen is az oka a jaoi létezésének, tény, hogy mind a japán, mind a koreai, de még a kínai popiparban is jelen van. Igaz, Kínában be van tiltva a jaoi fanfiction, kompletten. A koreai popsztárokat előszeretettel pakolgatják össze OTP-kbe (original true pairing), és aztán "shippelik" őket (a worship - imádni szóból). Van például G-TOP-fanfic (G-Dragon és TOP a Big Bangből), az első amit olvastam, róluk szólt. Egyébként ezeknek a történeteknek a többsége elképesztően jól van megírva, és a legtöbbjükben nem a szex a domináns, hanem a pár között szövődő érzelem, illetve maga a történet.

A jaoi létezése olyannyira nyílt titok, hogy például a népszerű koreai sorozatban, a You're beautiful-ban is megjelenik, amikor a főszereplő Thekjong elmeséli a banda új tagjának, a fiúnak álcázott Minamnak, hogy a megjelenése miatt most új jaoi fanficek fognak róluk születni. 

A You're Beautiful sorozat "fanfic"-jelenete angol felirattal

Persze a sztárok maguk is tisztában vannak a jaoi létezésével, és bizony eléggé úgy tűnik, hogy a gyönyörű arcú, feminin tulajdonságokkal bíró "flower boy" koreai sztárok megjelenése a jaoi hatását mutatja, ami megmagyarázza azt is, miért adják a sztárok a lovat a rajongók képzelgései alá. A flower boy imidzs születéséről egy később posztban írok majd, mert rendkívül izgalmas téma, hogyan és miért változott meg az ideális férfi képe Koreában.

Az egyik legnépszerűbb jaoi párosítás a koreai popiparban Jaejoong és Yunho (aka "YunJae") volt a TVXQ együttesből, akik épp elég anyagot szolgáltattak a rajongóknak a fanficekhez.

0 Tovább

They need a girl: szexi szűz vadállatok?

A koreai popzenét övező rajongói hisztéria aspektusairól szerintem doktori disszertációt lehetne írni, de minimum háromkötetes vaskos kis tanulmányt. Az egész iparág tele van elképesztő ellentmondásokkal, szinte feloldhatatlan oximoronokkal, amik szó szerint pattanásig feszítik a hangulatot. Mindig azt várom mikor, hol és melyik szerencsétlen sztárral fog elpattanni ez a húr, mert egyszer el fog.

A helyzet ugyanis az, hogy a koreai kultúra sajátságos tabutémáiból kifolyólag a K-pop olyan berendezkedésű, hogy épszerű nyugati embernek igen csak nagy adag nyitottságra és elfogadóképességre van szüksége ahhoz, hogy előítéletek nélkül megérthesse a dolgokat. Az egyik ilyen a férfi előadók feminitásba hajló külseje, a másik pedig a szexet övező önmagában végződő labirintus, vagy akár nevezhetnénk ördögi körnek is.

A szex ugyanis tabu dolog. Az ázsiai kultúrákban a csók, a szex, az intim érintkezés vagy akár az ezekre való utalás is a négy fal közé tartozó dolog - nyilvánosan nem műveljük. Ezért vannak az ázsiai doramákban a nyugati szemnek "vicces" csókjelenetek, amikor a csaj gyakorlatilag összeszorított ajkakkal tűri, hogy a színészpartner rátegye a száját az övére, esetlegesen ne adj isten, még meg is mozdítsa rajta az ajkait. Az ölelés is olyan, ahogy az ember egy fatörzset ölelne át, nem a párját, akibe szerelmes. Ezek hosszú-hosszú századok alatt a kultúrába ivódott dolgok, amiket nem lehet egyszerűen félresöpörni, kiiktatni, elfeljteni. Férfi nem ölelget nőt nyilvánosan. A kezét se igen fogja meg. A férfi-férfi, nő-nő érintkezések, szigorúan baráti alapon, rendben vannak, ezért mutogatják ezeket állandóan. Haverral lehet pacsizni, ölelgetni, hátba veregetni, a nőtől viszont három lépés tisztes távolságban kell lenni a publikum előtt. 

Csakhogy a világ halad előre, a popipar meg kifejezetten nem a szűziességéről híres ágazat, és hát a K-pop nyugati mintákat dolgoz át. Igen ám, de hát tabu a szex! Ottoke - vagyis "most mi legyen?". Ez a felemás szituáció szülte meg a dögös, szexis, és ártatlanul szűzies popsztárokat. Akár a férfiakat, akár a nőket vesszük. 

Vegyük az átlag popsztárt, mondjuk egy pasit. Magas, jóképű, jó táncos, jó énekes. Mindehhez természetesen velejéig úriember, az összes tévéműsorban szerény, aranyos, kedves, cukorfalat, aki elpirul, ha ránéznek. Aztán felmegy a színpadra és ereszd el a hajam - jönnek a szexi csípőmozdulatok, a popórázás, a mellkasmutogatás, az izzadás, az ajkak harapdálása/nyaldosása, éppen hogy csak át nem mennek profi go-go táncosba. Aztán lejönnek a színpadról és félénken magukra kapják a törölközőt és pironkodnak tovább. Mert ezt így illik. 

Xiah Junsu: nappal ártatlan cukipofa, éjjel Ricky Martint is megszégyeníti a csípőmozgása. Meg egyéb sok mindene.

A rajongóknak valamiért állandó jelleggel az a fixa ideájuk, hogy ezek a srácok mind szinglik. Próbáljátok ki, menjetek fel bármelyik K-pop-sztár YouTube-oldalára, és írjátok be kommentbe, hogy "biztos csajozik". Ide a rozdsás bökőt, hogy 2 percen belül 30 kiscsaj fogja matematikai elméleteket megszégyenítő érveléssel bizonyítani az ellenkezőjét (vagy szimplán elküldenek melegebb éghajlatra). A randizás is valamiért tabu ezeknek a sztároknak. Nem pusztán arról van szó, hogy rosszat tesz az imidzsnek, ha valakinek van csaja, a K-popban konkrétan rámehet az illető karrierje, mert a fanatikus libák bizony 1. képesek tényleg otthagyni a rajongótábort, 2. képesek kideríteni a leányzó kilétét és elüldözni/megtépni/kinyírni. Nem véletlen, hogy a K-pop-idolok többsége azt se meri bevallani, hogy randizik, nem hogy azt, hogy párkapcsolatban él. Egy szemléletes példa, amikor Se7enről kiderült, hogy hét éve együtt él a barátnőjével, 100 ezer rajongó iratkozott ki a fanclubjából, gyakorlatilag a nulláról kellett újraépítenie a karrierjét. 

 

Se7en és barátnője, Park Hanbyul színésznő

A rajongók makacsul kitartanak amellett, hogy ezek a srácok életükben nem láttak nőt közelről, de legalábbis nem sokat. Taeyangról például azt sutyorogják, hogy még szűz.

Ez a pali? Kizárt dolog. Mindenesetre jól rájátszik az imidzsre, hisz gyakorlatilag naponta elposztolja Twitteren, hogy kéne már neki egy csaj, és van egy ilyen című száma is, az I Need a Girl. Mindenki minden interjúban elmondja, hogy nincs senkije, és magányos, és ilyen meg olyan lány tetszene neki, dehát nem kellenek senkinek (haha). Aztán persze néhol kiderülnek a randik, a lesifotósok, no meg a szaszengek mindig készen állnak. Se7ent is egy kikerült személyes kép buktatta le, aztán elmesélte, hogy a Bigbanget használta randiálcának, mindenhova elhívta őket, hogy ne úgy tűnjön, hogy a leányzóval kettesben találkoznak.

Vannak persze olyanok is, akik bevallották, például Shindong a Super Juniorból, de ő nem a legnépszerűbb bandatag, szóval neki elnézik.

Shindong és a barátnője 

A lefojtott szexualitás végigkíséri az egész K-popot. Ha megfigyelitek, a K-pop-dívák állandóan a lábukat mutogatják, de mellet például soha - azt nem szabad. A szoknya lehet bármilyen rövid, de a mellkasnak zártnak kell lennie. A rúdtáncosokat megszégyenítő mozdulatok is rendben vannak, amíg néhol cukin mosolyognak és az interjúkon elpirulnak és szégyenlősködnek. Úgy tűnik, a koreaiak lábfetisiszták. Férfiaknak pedig tilos a tévében a mellbimbó mutogatása (köszi a tippet egy bizony kedves Rain-rajongónak ;). 



 Lábat mutogatni szabad.

Rain ügyesen kijátssza a mellbimbó-mutogatási tilalmat.

Az embereket természetesn érdekli a szexualitás. A művészek is szeretnek ilyen irányban kibontakozni, meg hát jól eladható. A koreai kultúra sajátos visszafogott jellege hozta létre ezt a kurtán-furcsa szituációt, hogy a sztároknak szűziesnek és vadnak egyszerre kell lenniük, megadott kereteken belül. Aztán vannak, akik feszegetik a határokat, mint Rain, vagy Xiah, esetlegesen G-Dragon a csöppet sem visszafogott (és emiatt sokszor betiltott) dalszövegeivel, az egyikben például arról énekel, hogy "lehet, hogy kicsi a termetem, de gyors a cipzáram, hadd legyek a G-spotod!". Aztán elmegy egy talkshowba és átalakul kisfiúvá, aki szemérmesen közli, hogy sajnos még mindig szingli. Ühüm. Mi meg itten most jöttünk a falvédőről.

Hamarosan: a K-pop-sorozat következő elemzésében ehhez a témához kapcsolódva az igencsak szájtátós ázsiai fanfictionök világába kalauzollak el majd benneteket, öveket becsatolni, durva menet lesz! 

0 Tovább

A Paj Hsziao-jen-gyilkosság

Egy kicsit komolyabb vizekre evezek ma, pillantsunk bele röviden egy kicsit Tajvan társadalmába.

Az 1990-es években Tajvan valóságos horrorföld volt, a bűnözés sosem látott magasságokba emelkedett, 1990 és 1996 között mintegy 80%-kal emelkedett a bűncselekmények száma, 1996-ban fél év alatt hárommillió tajvanit (minden 7.) raboltak ki vagy támadtak meg. Több brutális gyilkosság is történt, egy tisztviselőt és hét munkatársát szabályszerűen sortűzzel kivégeztek, egy emberjogi aktivistát 35 késszúrással öltek meg. Hivatalos becslések szerint a tajvani parlamenti képviselők 5-10%-ának volt kapcsolata a szervezett bűnözéssel. Az események 1997 áprilisában tetőztek, amikor ismeretlen tettesek az iskolából hazafelé menet elrabolták az ismert tajvani színésznő Paj Ping-ping 16 éves lányát, Hsziao-jent, váltságdíjat követelve.

A színésznő négy alkalommal is kész volt fizetni, az emberrablók azonban nem jelentek meg, az első alkalommal a média miatt, akik kiszagolva az átadás időpontját, kamerástul-riporterestül felbukkantak a helyszínen. Az emberrablók a megkötözött, meztelen gyereklány fotóját küldték el az anyjának, amit nem sokkal később a lány kisujja követett - mint egy valóra vált CSI-részben. Két héttel később a rendőrök megtalálták a lány megkínzott, megcsonkított holttestét Tajpejtől nem messze. 

Az eset az utolsó csepp volt a pohárban, a népharag elsöpörte a tajvani kabinetet, több miniszter lemondott, miután ötvenezer tüntető vonult a parlament elé a fejüket követleve. A nép úgy vélte, a kormány tehetetlensége és korrupt volta miatt fajulhatott idáig a bűnözési ráta az országban. 

Az egyik emberrablót a rendőrök tűzharcban ölték meg, a másik kettő elmenekült. A két férfi egy magánklinika orvosát és nővéreit fegyverrel kényszerítette plasztikai műtét elvégzésére, majd mindenkit megöltek. Egyikük megölte magát, amikor pár nappal a mészárlás után a rendőrség le akarta tartóztatni. Az utolsó emberrabló fogjul ejtette az egyik dél-afrikai katonai attasé családját, de sikerült őket kiszabadítani, a férfit pedig halálbüntetésre ítélték, 1999-ben végezték ki. 

Paj Ping-ping, aki egyedül nevelte a lányát, a halálbüntetés egyik legnagyobb aktivistája lett Tajvanban, alapítványt hozott létre a lobbizáshoz és az erőszak áldozatainak megsegítéséhez. 

Néhány vitatott kivégzés kapcsán 2006-ban az igazságügyi miniszter felfüggesztette a kivégzéseket, és a 2008-ban helyére érkező utódja is erősen halálbüntetés-ellenes volt, így 2006 és 2009 között nem voltak kivégzések Tajvanon. Paj Ping-ping erőteljes lobbijának és a társadalmi nyomásnak a hatására 2010-ben az igazságügyi miniszter lemondott és a halálbüntetést visszaállították.

1 Tovább

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek