Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ázsiai zenekörkép 2013 6. hét

A heti felhozatal nem valami ígéretes, nem volt a héten kedvencem. A K-pop-kiadványokat a rookie együttesek uralták, a japánok eklektikusak voltak az experimentális rocktól a cukiságig, a kínaiak végre előrukkoltak egy kreatív zombivideóval, Thaiföldön apuci protezsáltjai csicseregtek, Vietnam meg kész zenei katasztrófa volt.

Ázsiai zenekörkép 2013. február 4. és 10. között. Kattints!

0 Tovább

Ázsiai zenekörkép 2013 5.hét

Január 28 és február 3. között

K-pop

Kris Leone - Into the Skies

A 16 éves leányzó a legendás Boohwal rockegyüttes gitárosának, Kim Thevonnak a lánya, és ezt a dalt állítólag saját maga írta (szerintem apu biztos belepiszkált itt-ott, azért). Nem is tudom, miért listázzák ezt K-pop-alatt, hisz ez egy rockdal, de mindegy. Lényeg, hogy jó kis nóta ez, a kislány pedig örökölte apukája minden tehetségét. (Szerencsére a külsejét az anyukájától)

Solbi - Gone

"Sírok és nevetek, akár egy őrült nő" - szól az egyik sor, de ez a dal egyáltalán nem őrült. Tipikus nagyszabású ballada. Olyan sorozatba való fajta. Tudjátok.

December - Memories

Vokálduó. Tudjátok az mit takar? Igeeeen, balladahegyeket :) Sok-sok-sok szívfájdító balladát. Ha épp bőgni akarsz, ez neked való. A duó utolsó dala, mielőtt bevonulnak katonának.

Kang Dzsonguk (Kang Jong-wook) - Fool

Ha azt olvassátok valakiről, hogy ő egy "vocalist", az az esetek 99%-ában balladaénekest jelent. Ők azok, akik nem tudnak táncolni, és akik gyakorlatilag abból élnek, hogy könnyfakasztó balladákat énekelnek fel az évente megjelenő több száz koreai filmhez és sorozathoz. Tudom, hogy ez nagyon szarkasztikusan hangzik tőlem, és hogy sokan szeretik a balladaénekeseket, főleg az idősebb korosztály, de számomra túl sok van belőlük a piacon. És minden daluk gyakorlatilag ugyanolyan, kevés kivétellel. Kang Dzsonguknak is szép hangja van, de mire megy vele? Énekelhetne mondjuk rockot, vagy jazzt vagy bluest, vagy... értitek. Néha valami mást. Neeem, mindig ugyanazok a balladákok, tucatszámra.

SISTAR19 - Gone Not Around Any Longer

A legújabb trend a K-popban, hogy minden kiadó subunitokba darabolja az együtteseit. Eredetileg csak a nagy létszámú bandáknál volt ez divat, mint a Super Junior (japán mintára), de most már gyakorlatilag mindenki albandákat csinál. Mert hát, ez is pénz. Kevesebb befektetéssel is nagyot lehet kaszálni, hisz a banda rajongói úgyis megveszik a kislemezt, függetlenül attól, hogy csak ketten vagy hárman énekelnek rajta. Na itt a legújabb subunit, a Sistar Hyorinja és Borája személyében. Nem mintha bármi baj lenne ezzel a dallal, kellemes kis átmeneti szórakozás, profi dalszerzőktől (Brave Brothers), a videó meg überklisé, a szokásos bugyiban fetrengéssel nagyon erotikusnak mutatva magunkat. Az a baj, hogy amikor egy együttes minden videója ilyen, akkor az már nem erotikus, csak olcsó ribanckodás. Ugyanez a fiúbandáknál, ha egy banda egyszer-kétszer nekivetkőzik, az izgi tud lenni. Ha minden videóban pucérkodnak, az már uncsi gogotáncoskodás. (Halljátok, kiadók?? Egyszer mindenbe beleun a közönség!)

HavyT - Know That

Új vegyes együttes, kellemes hangzású kis dallal. A vegyes bandák általában nem idolbandának indulnak, hanem inkább amolyan félindie cucc ez, bár a dallam és a zene erősen popos.

Ali - Eraser

Az igen erőteljes hangú Ali újabb dallal rukkolt elő. Ez is ballada, de ez nem az a grandiózus over-the-top hangszereléssel, amitől valami nyomorult színdarabba képzeli magát az ember, itt inkább a vokálon van a hangsúly. Az MV jól kiegészíti a dalt, bár kicsit sablonosan indul, a végén a kigéett szoba remekül szimbolizálja a kiégett szerelmet.

Clazziquai - Sweetest Name

A Clazziquai egy elektrobanda, tehát nagyon nem hagyományos K-popot játszanak. Nem az én ízlésvilágom, de a sok popballada után üdítően tud hatni egy ilyen dal.

I Dzsungi (Lee Jun-ki) - Lost Frame

A flower boyok leg flowerboyabbika (akivel még a külföldi sajtó is példázza a flowerboy-trendet) kiadott egy minialbumot CBC címmel, amelyről ez a title track. Ti milyen zenét várnátok egy sráctól, aki így néz ki?

Hát én nem ilyet. O.o Ez ugyanis egy olyan elektro-numetal szám, amilyet mondjuk a Linkin Park adna ki. Jóóóóóóóó. Maga a minialbum már nem annyira impresszív, a többi track semmi különös, de ez a dal jó lett. Eltekintve az angol akcentusától (bifol dö léjn = before the rain). Íme tehát az agyonmondogatott bölcsesség: ne ítéld meg a könyvet a borítójáról!

DMTN - Safety Zone

A Dalmatian, miután kiadót váltottak, felvették a DMTN nevet és ez itten az új daluk. Kellemes, nem rossz, de nem az a fajta, amitől hasra esik valaki, aki még sose hallott K-popot. A videó se valami nagy szám.

BoA - Disturbance

Boának van pár igen jó dala, ez nem az. Mondjuk én eleve negatív irányban elfogult vagyok vele szemben, mert nem szívlelem a csajt azért, ahogy Junsuval viselkedett a srác Twitteres kiborulásakor, de még ha objektíven nézem is ezt a dalt, akkor se jön be. A vokál átlag alatti. A videoklip meg nagyon "hihető"... a srác a Shinee Taeminje, aki 19 éves. Boa meg 27. És ez meg is látszik (bocs Boa, nem leszel fiatalabb te sem).  Tényleg nem talált az SM olyan fickót, aki korban is beleillik a klipbe? Ha már saját istállóból kell, ott van a TVXQ, Yunhót simán benyomhatták volna a klipbe, vagy valamelyik idősebb SUJUs srácot. Valamivel hihetőbb lett volna a sztori, mint egy 19 éves kamasszal.

4MEN - Hello, It's Me

A 4MEN, akik nevüktől eltérően hárman vannak, ötödik albumukkal tértek vissza, ennek első kislemeze az Annjong, na ja. A videó érdekesen szimbolikus, a dal pedig, hát, nos, ballada.

Japán

A héten Japánban mindenki mindenkivel összeházasodott, legalábbis minden második hír valamelyik sztár esküvőjéről szólt. A daltermés tekintetében pedig végre született pár dal, amit sikerült végig is hallagatni és nem kellett a kezdeti 30 másodperc után lelőni.

Weather Girls - Koi wa Tokimeki Chuuhiou

Japán a világ második legnagyobb zenei piaca (kis földrajzi területe ellenére). Ezt pedig mindenki szeretné meglovagolni. A Weather Girls egy tajvani lánybanda, a csajok korábban időjárásjelentéssel foglalkoztak különféle csatonákon, aztán egy nap zsupsz, cuki japán csajokká vedlettek át. A mi legnagyobb örömünkre. Ugye.

trf - Push Your Back

Hosszú idő óta az első J-pop-dal, ami igazán bejön. Még hogy a japán nők nem tudnak csak cukiskodó kislányhangon énekelni, mert az olyan velük született tulajdonság? Ugyan már. :) Ez egy régi banda, a '90-es évekből, idén ünneplik a 20. évfordulójukat!

Ayaka - Chiisana Ashiato

Az animált videó cuki, a dal semmi különös.

Party Rockets - Miraie

Kell valami különös perverzió ahhoz, hogy valaki habos-babos, cincogó hangú kislányokkal rockot énekeltessen. Mert a dal maga remek kis rocknóta lenne. Nem lehet lekapcsolni a vokálsávot?

Kuraki Mai - Try Again

Tök jó kis pörgős nóta, és semmi kavaii-skodás, óó, végre :)

Koda Kumi - Lovely

A 30 éves japán ikon játékos kis dala egészen kellemes, és a klip is vidám.

C-POP

Kína gyakorlatilag a múlt heti balladákon bőg még mindig, így csak Tajvan és Hongkong szolgál némi újdonsággal.

Jay Chou - Ukulele

Nagyon úgy néz ki, hogy Jay idei albuma mind a 12 dalához fog klipet készíteni. Ez a legújabb, egy bolondos dal, bolondos videoklippel és komoly ízlésficammal a nadrágok területén, random fehér modellekkel megspékelve. WTF. Apró megjegyzésként, a Yinyuetai (a kínai Youtube) Hongkong-Tajvan toplistájának első hét helyén Jay ficánkol. Ezt nevezik úgy, hogy teljes szőnyegbombázás.

Vóng Cou-lám (Wong Cho-lam) - Paj pien kuaj ka (Bǎi biàn guài kā)

Történet egy pasiról, aki halálra rémült egy iskolai Samutól. Gyerekkorában biztos szekálta a biosztanár.

Popu Lady - Lady First

Új lánybanda Tajvanon. Hogyan legyünk sikeresek? Vegyük a Girls' Generation imidzsét, turbózzuk fel némi japános iskolai egyenruhával (szigorúan picsaszoknyával és 20 centis tűsarokkal - mondjuk megnézném, melyik tajvani suli engedi a diákjait körömcipőben illegni), legyünk nagyon cukik és kérjünk egy dalt noname svéd zeneszerzőktől, ahogy azt a koreaiak teszik. Bádábumm!

Paj An (Bai An) - Vo cse hsziang cajhu vo cajhu tö (Wǒ zhǐ xiǎng zàihū wǒ zàihū de)

A hölgy hangja (vagy inkább énektechnikája) a The Cranberries énekesére, Doloresre hasonlít. Érdekes hangszíne van.

A-lin ft. Xiaoyu - 920

Jó kis upbeat dal, jó a vokál, bár a srác gyenguska kicsit.

Thaiföld

David Intee - แฟน ไม่ใช่รองเท้า  (Faen mai chai rong tao)

Sztenderd thai pop-rock egy nem különösebben érdekes hangú ürgétől.

Thana Lee - Dtong dtaam haa reu waa kae ror

A dal zenei összetettsége egy gyerekdaléval vetekszik, a hölgy nyikorgása pedig valami szörnyű. Nem hiába tartják a Grammy kiadót a gazdag gyerekek kiadójának ("apuu ugye csinálsz nekem egy lemeeeezt?")

ฮักสามเศร้า...เฮาสามคน

A tradicionális és a modern ötvözése nem mindig jó ötlet. Pláne ha valami gagyi harmadosztályú videoklippel spékeljük meg. Olyan Muzsika Tévés feeling thai módra (és nem célom megbántani a thai kultúra rajongóit, de ez ... nekem sok, ebben a tálalásban).

Knomjean - พรุ่งนี้ฉันจะเป็นแฟนเธอ (Prung-nee chan ja bpen faen ter)

Ez egy jól sikerült kis nóta, és a videoklipje is érdekes, leköti az embert. :)

Vietnam

Sunny Như Ý - Để Em Quên Anh

Ha nem bőgtetek ma még eleget, akkor itt majd lehet. Meg azon is, ahogy a csúnya fiúnak ki van húzva a szeme, és ahogy a leányzó tél közepén miniszoknyában ücsörög, miközben hull a  pelyhes hungarocel-hó.

Du Thiên - Nước Mắt Đổi Lấy Nụ Cười

Ha úgy érzitek, hogy van még hullajtani való könnyetek, akkor az alábbi dal is mindenképp segíteni fog. Én meg azon gondolkodám, hogy vajh mennyit perkált le az Emirates légitársaság ezért a klipért.

Lều Phương Anh - Khóc Cho Một Tình Yêu

Mi az, hogy már nincs több könnyetek?! Tessék bőgni! Most!

Various Artists - Khúc Xuân

Na, ha elég mára a bőgőmasinákból, akkor itt az új trend: Vietnamban most mindenki mindenkivel össznépi kollaborál. (Jó, tudom, holdújév, meg minden).

Heti kedvenc: Lee Junki - Lost Frame

0 Tovább

Ázsiai zenekörkép 2013 4. hét

Ázsiai zenekörkép január 21. és 27. között

Azt hiszem lassan kezdem érteni, hogy miért olyan népszerű a K-pop Ázsia-szerte. A japánok túl eklektikusan...formabontóak, a kínaiak túl tradícionálisan unalmasak (tisztelet a kivételnek), a többiek meg belefulladnak a könnyekbe a balladákon keresztül. Ha egész nap vietnami vagy thai popot kéne hallgatnom, biztos a depresszió szélére kerülnék és/vagy diliházban kötnék ki.

K-POP

Leessang - Tears

A hét egyik legnagyobb durranása máris a slágerlisták élén, és hát ezúttal még csak egy rossz szavam se lehet. A rap kiváló, a refrén zseniális, a fickó husky mély hangjával, a női vokál is jól illeszkedik, és még a videoklip se rossz. Vannak még minőségi előadók :) A Leessang egyébként már nem mai csirke a szakmában, 2002-ben kezdték az ipart.

Myname - Just that little thing

Koreában a héten mindenki szívszakadva szenved. Your average K-pop boyband track - azaz egy totál átlagos fiúbanda-nóta, semmi olyasmi, ami megragadna. Könnyen hallgatható, könnyen felejthető. A videót nézve csak az járt a fejemben, hogy ezt a koreót ugyan tutira nem fogják tudni előadni élő énekkel. Még egy playbackes banda, szuper :)

Verbal Jint - I'm a Fool

Rapdal. Abból a fajtából, amikor végig egy hangon rappelnek, egy stílusban, egy ritmusban. Szóval nekem nem bejövős, de Verbal Jintet sokan szeretik. A dalt egyébként ingyen tette közzé a rajongói számára. Szóval vigyétek.

Mr.Mr - Highway

Új banda (hurrá!), és nagy nevektől kapták a dalt, akik írtak már Britney Spearsnek is meg minden (nem mintha ez bármire garancia lenne, lásd JYJ és az Ayyy Girl szégyenletes esete őfelségével Kanye Westtel). Nem rossz a dal, de annyira azért nem is hű de odacsapós, a vokál tök átlagos. A videó viszont érdekes, csak megint abba a problémába ütközök, amibe a történetes K-pop-videók kapcsán szinte mindig: teljesen kohézió-mentes a sztori. [SPOILER] Értem én, hogy elrabolja, meg beleszeret, meg minden, meg a csaj öngyi lesz, hogy ne a srácnak kelljen őt megölnie (ööö.... depresszív alkatú leányzó lehetett), de például honnan tudta a csaj, akit fogva tartottak, hogy hol fogja találni a bandát? Rájuk telcsizett, hogy "hali, megölném magam előttetek, merre vagytok?". És melyik az az idióta fogva tartó, aki az asztalon hagyja a pisztolyát? Ecsém, ezek se tanultak forgatókönyvírást, azt tutker. :)

Nine Muses - Dolls

Ha a Myname dala volt az átlagos fiúbandadal, akkor ez az átlagos lánybanda dal. Megint jön a szexi lábmutogatás, az erotikus(nak szánt) nyaksimogatás szétnyíló ajkakkal, egyszóval, ennél közönségesebb nem is lehetne. Mikor fognak már olyan lánybandát tervezni, akiknek nem ez a koncepciójuk? Valami frisset, valami másat szeretnék már látni, elég volt az egytucat lábfetisiszta cicuskákból!

Szo Dzsiszob (So Ji-sub) - Eraser

A dal annyira nem fogott meg, de a videoklip rohadt jó! Mint egy kis minidráma, aminek a végén cliffhangerrel szembesülünk, már alig várom, hogy jöjjön a következő "rész". Így kell videoklipet csinálni, na! Kohézió is van, megkapó történet is van, jók a színészek.

Eric Nam - Heaven's Door

Aranyos dal, aranyos videóval, impresszív vokállal. A srác tehetségkutatós felfedezett. A történet nagyon cuki, és még mielőtt azt mondanátok, hogy nincs is olyan srác, aki ilyen kreatív módon lepné meg a barátnőjét, hadd mondjam el, hogy tévedtek. :P

D.ear - Time Goes By

Vannak a K-pop-sztárok és vannak a "művészek". Akik arról ismerszenek meg, hogy füstös videókban suttogva-éneklik ki a szívüket lágy kávéházi zenére. Na ez egy pont olyan dal, amiket a franciás kávéházakban játszanának. Fárasztó. A vokál engem nem nyűgözött le. De hasra kéne esni, elvileg, mert a srác rookie és maga írta az album összes dalát. (....) Sorry, nagyon kevés énekes tud falzettben jól énekelni, és szerintem ez a srác nem tud. Akár maga pengette a dalt, akár nem, nekem ez nem jött be.

Shin Jae - It Hurts So Bad

Megint fáj a szívünk, újabb bőgős ballada, bőgős videoklippel, és megint egy teljesen össze-vissza klip. A rengeteg flashbackkel drámai hatást akarnak elérni, csak épp a sztorinak nincs se füle, se farka. Pl., hogy halt meg a srác? Sose fogom megtudni. Ma már volt tipikus fiúbanda-dalunk, lánybanda-dalunk, ez meg itt a sztenderd szólóénekesi bőgőballada. :)

K.Will ft ChaKun - Even If I Play

Óóó ez egy jó dal, jó kis ritmus, amihez szokatlanul jól megy a szomorkás vokál és az erőteljes rap. De a videoklip már megint WTF. Mi a bánatot csinál a srác azzal a neonrúddal? Jedinek képzeli magát, vagy mi a szösz? (A szösz olyan kis pihécske, ami takaróra, párnára...)

TINY-G - Minimanimo

Erről a dalról a Moncsicsi jut az eszembe. Végül is, az óvodásokat (meg a pedofilokat) is szórakoztatni kell valamivel. Nagyra nőtt tinilányokkal, akiket ovisnak öltöztetnek. A klipből már csak a teletabik hiányzonak. Biztos azért, mert jogvédettek, mint a Disney-figurák.

MFBTY (Tiger JK, Mi Rae, Bizzy) - Sweet Dream

Holy friggin sheeeet. Szentséges tehénlepény! Ez már valami! Műfajba nem tudnám sorolni, mert hát van ebben minden, a technótól a hiphopon át a kuytafüle farkáig, amolyan G-Dragon Crayonos módon őrülten megkeverve egy akkora bakkerjó videoklippel, hogy füstöl! Gangnam Style-klip? Hahaha. Ezt kapd ki, Amerika!

JAPÁN

Man With a Mission - Emotions

Jó kis dal, kissé fura videóval.

Sacanaction - Music

A PV-t nem sikerült megnézni a YouTube-on, mert állandó hibát ad ki, így csak audió formájában hallgattam meg. Nekem ez túl zajos.

AKB48 - So Long!

Az tuti. A soktagú lánybanda új MV-jének hosszú verziója 64 perces lesz. Szerencsére ez csak a rövid itt. Bőven elég belőle.

Ajumi Hamaszaki (Hamasaki Ayumi) - Melody

Na ez a dal tetszik és a videó is nagyon ötletes, hát nem hiába akkora név ő, amekkora. Kár hogy csak rövid PV.

E-girls - Never Ending Story

Az E-girls feldolgozta a Limahl azonos című egykori slágerét. Hát... az eredeti jobb. Sokkal jobb.

C-POP (Kína, Tajvan, Hongkong)

Csi Vej (Qi Wei) - Vomen, vomen (Women, women)

Kínában megint búslakodunk, azaz a héten sem ússzuk meg a balladákat. Viszont a palit a videóból hazavinném...

Csou Pi-csang (Zhou Bichang) - Xīngkōng zhī xià (Hszingkung cse hszia)

A Felhőatlasz című film hiavatlos kínai promódala. Szép hangja van a hölgynek, aki egyébként 2005-ös tévés tehetségkutató-felfedezett, de megint egy ballada...

Csiko Csüan-ji (Jike Juanyi) - Cajszö tö hej (Cǎisè de hēi)

Kicsit Aaliyah-utóérzetes a videoklip, maga a dal egyáltalán nem rossz, végre nem egy ballada! :) A lánynak szép, gazdag hangja van, amit kevéssé használ ki, mert a magasabb regiszterek felé mozdul el, pedig az R&B-s felütései itt-ott nagyon érdekesek lennének, ha hagyná kibontakozni. De így is remek kis nóta ez.

Lin Van-van (Lin Wan-wan) - Vo pu huj suohua (Wǒ bù huì shuōhuà)

Míg Koreában a fiúk lányoknak néznek ki, Kínában úgy tűnik a fiús lányok a menőek. Meg a balladák.

Jay Chou - Aj ni mej csa (Ai ni mei cha)

Jay Chou sokadik videoklipje a tavaly decemberi albumáról. Szeretem ezt a dalt, tipikus Jay-féle ballada. ......Ballada....

Eason Chan - Ven ven tö hszingfu (Wěn wěn de xìngfú)

A 越来越好之村晚 (Jüe laj jüe hao cse cun van) című film betétdala. Megint egy balladaaaaa (fej falbaver)

Fiona Sit - Láng szíu vá ceng szik pán (laang siu waa zeng sik baan)

Egy kis kantopop. A videó olyan művészies (artsy-fartsy), de ez is egy uncsi ballada.

Thaiföld

Eun - ไม่มีใครแทนใครได้พอดี (Mai mee krai taen krai dai por dee)

Na, mit tippeltek? Igeeen, egy ballada. :) Szerelmi bánat thai módra.

Roht - อย่าเพิ่งคุยกันตอนนี้ (Yaa peung kui gan dton-née )

A hölgy énekhangja sokkal szebb, mint az előzőé, és a dal is kicsit rockos hangulatú, de újabb szívszorító ballada bőgős videoklippel. Mintha egész Ázsia depressziós lenne mostanában.

Abnormal ft. าเรียม B5 - อยากเป็นคนนั้น (Yaak bpen kon nan)

Újabb szívszorító rockballadácska :)

Ying Lee - ขอใจเธอแลกเบอร์โทร (Kor jai ter laek ber toh)

Kicsit olyan hangzású a hölgy énektechnikája, mintha indiai popdalt hallanék, de nem rossz ez, a rockos alappal az indipopszerű ének egész jól összefér. Érdekesen kellemes. A videó olcsó és semmilyen, de ez legyen a legkevesebb: nem balladaaa!! :)

Sugar Eyes - ไม่สมมติ (Mai som-mut)

Középtempójú könnyed kis....izé.

VIETNAM

Ballada ballada hátán.

Kim Thư - Cảm Giác Cô Đơn

DSN ft CAM -Hạnh Phúc Nơi Sài Gòn

Nem rossz kis rapdal, de nekem ez is lassú....

Huỳnh Thiên Vĩnh - Con Đường Nơi Ấy

Egytucat ballada kéttucat videoklippel.

Hoài Trinh - Có Không Anh

A The Voice viet verziójának felfedezettje, és nem ballada!! Nem különösebben kiemelkedő, de nem is rossz. Talán mégsem teljesen reménytelen a vietnami zenepiac?

Long Nhật - Cánh Thiệp Đầu Xuân

Ezt muszáj betennem. Tudom, hogy nem illik röhögcsélni más népek kultúráján, különösen nekem, aki Ázsiával foglalkozik, de ez. Jaj. Mintha kínai dalt néznék vietnamiul. Ez nem is lenne gond, de a bácsi feje.... különösen a füstös szemfestékkel, kihagyhatatlan. Na ez feldobta az unalmas balladavideók nézésével töltött napomat :)

Heti kedvenc: nincs. Egyik sem fogott meg annyira, hogy többször is hallani akarjam, talán K.Will Even If I Play-je, de határeset.

0 Tovább

Ázsiai zenekörkép: 2013 3. hét

Ázsiai zenevizslatás január 14. és 20. között megjelent dalokból. Ezúttal a vietnami vizekre is kievezünk, de rögvest el is kezdünk visszafelé lapátolni turbó gyorsasággal... Hát nem leszek egyhamar VietPop-rajongó, az is biztos.

K-POP

Megint nagy a termés, és ez csak rosszabb lesz, mert ahogy belelendülünk a tavaszba, heti 50-60 dalt kell majd átbogarászni....

Kim Dzsedzsung (Kim Jaejoong) - Mine

A dalról bővebben itt olvashattok egy korábbi posztot, és bár nem K-pop, mégiscsak egy koreai idol új lemeze.

Baechigi ft. Ailee - Shower of Tears

Kellemes kis nóta, főképp Ailee szívszaggató vokáljának köszönhetően, de a rap sem rossz. A gitár nagyon bejön benne.

Mun Hidzsun (Moon Hee Jun) - I'm Not Ok

Az előző dal, a Scandal valahogy jobban bejött, a valaha a HOT együttes tagjaként induló Hidzsun ezzel a nótával átment kiöregedett Super Juniorba, a fejfájós zenealappal, a semmitmondó klippel. Tény, hogy jól táncol, de nem tudott lekötni. És az autotune, rohadt idegesítő.

Never Mind - Shooing Star

Az új CN Blue/FT island? Kudos nekik, amiért egy kevésbé népszerű műfajban próbálkoznak, olyan kis punkosak akarnak lenni (ebben a cuccban?), de az énekesüknek semmi hangja nincs. És annak a gitáros srácnak még sose mondta senki, hogy kábelen ugrálni veszélyes? :) De legalább hangszeres zenét játszanak. Ha már hangjuk nincs.

Fwaney - Monroe's Heel

Egykor Girls' Generation-gyakornok volt a hölgy, hát látszik is rajta. Se a dal, se a klip meg se közelít semmiféle Monroe-ságot, mondjuk ki nyíltan, eléggé kurvásra sikerült, főleg a motoron vonaglás bőrnaciban, ennél olcsóbb trükköt... A dal sem különösebben izgató, pláne amikor a leányzó úgy énekli a refrént, hogy "monlosz monlosz hil" (Monroe's Heel). Egy nő nem attól lesz Marilyn Monroe-s, hogy szélgép előtt vonaglik tűsarkúban. Ez is a tipikusan "ha tehetséggel nem megy, majd megy vonaglással" típusú promóció. De egyes pasiknak biztos be fog jönni.

Ok Csuhjon (Oak Joo Hyun) - Hemostasis

(kép:dramafever.com)

Ő is egy régi idolénekes, a Finkl együttes tagja volt, több éve musicalekben énekel. Ez egy szép, tipikus K-pop-ballada, de könyörgöm... ki a jó ég ad ilyen címet egy POPNÓTÁNAK? Hemostasis, mint "véralvadás, a vérzés abbamaradása". O.o Seriously.

Monday Kiz - You & I

(kép: jpopasia.com)

A vokáltrió új dala szerethető, bár nem tudom kiverni a fejemből, hogy hallottam már ezt a tütüürütüttüt valahol korábban, és szép a hangjuk, már amikor nem próbálják visszafojtani, mint az elején, mert akkor borzalmas.

VIXX - On and On

Na hát ez egy újabb WTF-videó, szinte látom, mit mondana róla Simon és Martina. Totálisan értelmetlen cselekmény (lol, cselekmény?): láncra verve jönnek elő a srácok, valami katonaruhás csajok kilövik őket az űrbe, ruhában, de az űrkapszulában már pucérok, majd amikor megérkeznek a... ö... valahova, ahol egy fához van kötözve egy lány, akkor már öltönyben vannak és utána táncolni kezdenek. Na most... um... szóval... Á mindegy. Helyes fiúk táncikálnak feszes ruciban, felesleges minden épeszű gondolat. A dal egy tipikus közepes idoldal, semmi több.

Phantom - Like Cho Yong Phil

Wow. Végre valami üdítő, valami más. A dal jó, az ének kiváló, és a klip nagyon ötletes. Szinte dokumentumfilm-jellegű, mely bepillantást enged az idolok életébe, teljesen leköti az embert. Big Like! És még nagyobb lájk, hogy eleve angolul van feliratozva. Ja, a címmel kapcsolatban: Cho Jong Phil a 80-as évek legendás énekese, kb. mint mondjuk nálunk Demjén Rózsi.

CN Blue - I'm Sorry

A CN Blue nekem különösebben sosem jött be, úgy elvoltam velük. Na eddig a dalig. Úristen, de piszkosul jó ez a dal! A videó is pöpec, még ha kissé klisés is, na és Yonghwa hangja, omo ♥♥♥ Ezt nevezik úgy, hogy eargasm, azaz fülgazmus.

B.A.P. - Rain Sound

A B.A.P. az egyik kedvenc rookie bandám volt tavaly, pont azért, mert egy keményebb irányvonalat képviselt a zenéjük, úgyhogy nekem most ez a dal eléggé lehangoló, mert olyan semmilyen. Kemény srácokból átmentek cukiskodó egytucat fiúbandába. És mikor, mikor, mikor fogják már abbahagyni a koreai kameramanusok a remegőkéz-technikát? Már szédülök tőle.

JAPÁN

C-ute - Kono Machi

Jaj. Ez egy 1991-es dal feldolgozása, és a dal maga nem is lenne rossz. Na de ez a vokál. Jaj. És ez az überolcsó videoklip hozzá. O.o Én tudom, hogy ez a J-pop műfaj, de nem, minél több ilyet hallgatok, annál inkább jaj de nem.

Every Little Thing - On and On.

A zene itt sem rossz, itt is a vokállal van a bajom. Na meg, mióta van divatban a ruha kivágásából kilógó melltartó? :o

SKE48 - Sore wo Seishun to Yobu Hi

A soktagú lánybanda kilenc tagjának búcsúdala, a lányok személyes okok miatt hagyják ott az együttest, ilyen okok miatt mint, "14 évesen lettem tag, most 17 vagyok már". LOL. A pedofil bácsiknak már túl öreg, az tuti.

Morning Musume - Help me!

Ha mára még nem volt elég a cukoröntetből, akkor íme még egy adag. Ez a héten már a második lánybanda-videó, ahol háttérbe vetített városkép előtt ugrálnak. Ez most valami trend Japánban? Nincs pénz normális forgatásra? Ráadásul tök gagyi hatású. A csúcstechnológia hazájában ennél jobb effektekre nem futja? Ennél azért még a koreaiak is jobb videoklipeket készítenek, még ha WTF is a tartalmuk, legalább vizuálisan kellemes élményt nyújtanak.

C-POP (Kína, Tajvan, Hongkong)

Karen Mok - The Face That Launched a Thousand Ships

Még mindig szeretem a hangját és ez egy jó kis dzsesszes dal.

乔任梁 Csiao Zsen-liang (Qiao Ren-liang) - Yǔ wǒ wúguān

A '87-es sanghaji születésű színész-énekes klasszikus balladája.

Csang Csie (Zhang Jie) - Jiējiǎo de zhùfú

2004-ben, egy tehetségkutató műsorban tűnt fel, 81-es születésű és két éve nősült. A dal nem rossz.

TimeZ - Wàn kē xīngxīng (Tízezer csillag)

Rajtuk vacilláltam, mert ez egy kínai-koreai vegyes banda, de mivel 4 tag kínai és kettő koreai, és ez egy kínai dal, úgy döntöttem, beteszem őket. Sztenderd koreai nyálpop kínaiasítva.

Rainie Yang - Wèi ài qǐchéng

Úgy tűnik, a balladák hete volt ez a kínai popzenében... Nem rossz, de még egy ballada... léééci valaki írjon már a kínaiaknak valami pörgős nótát végre!!

Thaiföld

Thaiföld, akárcsak Kína, úgy tűnik, a balladák őshazája, ezért erősen megszűrtem a heti felhozatalt, mert már idegbajt kaptam a rengeteg szívszaggató sírós balladától. De komolyan.

Zeal - Yood Ruk Yang Gnai

Sztenderd thai rockballada, de jó.

BANKK CA$H ft. WAY THAITANIUM - แฟนไม่มีซะที (Faen mai mee sa tee)

Éj jó má men, ár ju intu szám tháj hiphop jóó szvegga? He?

Bowling Manida - นอกสายตา (Nok saai dtaa)

Szép ballada és szép hangja van a hölgynek. De már megint ballada. Már megint.

Vietnam

Még több ballada.... (facepalm)

Mi Tran - Uh thi

Đinh Quang Chính - Ba Chìm Bảy Nổi

Van rosszabb a balladánál. Igeeeen,  a tradícionális zenével kevert ballada! Amúgy nem lenne ez rossz, csak ez már a 100., amit ma hallok, így már nem olyan bulis a dolog...

Lê Minh Trung ft various artists - Liên Khúc Chào Năm Mới

Jé, nem ballada (az elején)! De hogy WTF, azt nem tudom. Olyan össznépi vietnami cukorfalat, kavaii deszu ne? Hogy stílusosan japán legyek.

N.One - Xuân Vui

Nem ballada! De ettől még nem sokkal jobb. A helyi Muzsika TV-ben tudom őket elképzelni.

Heti kedvenc: CN Blue - I'm Sorry (magasan a mezőny felett)

0 Tovább

Ázsiai zenekörkép: 2013 2. hét

Ázsiai zenekörkép, 2013. január 7-13 között.

K-pop

Ali - Selfish


Egy újabb erős hangú hölgy, a dal érdekes hangzású, de könnyen megszerethető, a dallama kellemes, játékos, az üteme jól táncolható, némi rockgitárriffel itt-ott. A vokál nagyon meggyőző.

I Szokhon (Lee Seok-hoon) - A Man Instead of A Friend

Az SG Wannabe tagja bevonulás előtt még meglepte a rajongóit ezzel a dallal. A balladák szerelmeseinek biztos be fog jönni, mert szép tónusú az énekhangja. Én nem vagyok nagy híve a balladáknak, kevés énekes hangja tud annyira megfogni, hogy vég nélkül tudjak balladát hallgatni, így nekem ez a dal erős közepes (egytucat) kategória.

Infinite-H - Special Girl

Az Infinite két tagjából (Dongwoo és Hoya) álló alcsoport debüt dala ugyancsak az erős közepes kategória. A refrén szokásos módon könnyen fülbe mászik, de a dal több része egyszerűen ... unalmas. Sorry az Inspiritsektől, de a két srác rappelése meg se közelíti mondjuk a GD-TOP páros megunhatatlan dinamikáját és egyszerűen... egybeolvadnak, hosszúak a rapbetétek és monotonná válik tőle a dal. Nem tudom, miért, de a "special, special, special" refrénsorról állandó jelleggel a Last Christmas ugrik be, még a hangsúlya is ugyanaz.

Boyfriend - I Yah

A Boyfriend jó kis dallal rukkolt elő, könnyen emészthető, táncolható, jó a vokál, a feeling europopos, retrós, jó kis csomag. De megeszem a kalapom, ha valaki képes kihámozni, hogy miről is szól ez a videoklip. Mert nekem nem sikerült. Valami történetszerűség akar lenni, de a koreai vágóknak valahogy mindig sikerül úgy megvágniuk egy videoklipet, hogy se füle, se farka a végén.

Pascol - Let's eat together sometime

Újoncok. Szeretem, amikor az együtteseknek idióta neveket adnak. A hangul 파스칼 a Pascal megfelelője (hogy ebből hogy romanizálták Pascolra, azt nem tudom). A dal címéről már ne is beszéljünk. Semmi különös egy nóta. A rappelés benne meg őrülten amatőr, kb. olyan, mint mikor az SNSD próbálkozik meg a rappeléssel és azt hiszik, hogy tök cool. Rappelni olyan rappeljen, aki tudja mi fán terem a műfaj és elég erős, egyedi hangja van hozzá.



Ju Dzsongszin (Yoo Jong-shin) - History of Love

Na hát ő már nem mai csirke. Izé kakas. 1969-es születésű, és a legtöbben a Family Outing műsorból ismerhetik. Balladaénekes, ez mindent elmond arról, hogy mi a véleményem a dalról (lásd fentebb). A hangja kétség kívül nem rossz, de nem az én világom. A dal egyébként egy régebbi nótája felújított verziója.

JeA - Stray Cat

A videó kétség kívül nem egy átlagos K-pop-videó (táncikálunk különöző hátterek előtt és cukin mosolygunk). A dal játékos hangulatú, de semmi olyan, ami megfogna.

Ego Bomb - Throw It Away

Újabb újoncok (haj, idén sem ússzuk meg a tömeggyártást), hiphop duónak vannak elkönyvelve. Ez valami elektronikus-dance-rap fúzió mainstream K-popposítva könnyebb fogyaszthatóság kedvéért.

Lady Jane - Hello

Nem tudom, nekem nem tetszik. Olyan, semmilyen. Popposított rock cuki énekhanggal. Ilyet a japánok szoktak.

Jaejoong - One Kiss

A JYJ "jéghercege" idén kiadja első szóló minialbumát, melyről az első kimásolt dal a One Kiss. Mindenki tudja róla, hogy a srác odáig van a rockért, és ez egy rockalbumnak készülő dolog, bár a One Kiss azért nem az a kemény fajta. Jajeoong hangja mindenestre nagyon is megfelelő a rockhoz, őrült magasságokba szárnyal. A túlzott vonós aláfestés nem tetszik annyira, de mindenért kárpótol az ének. De mennyivel jobb lenne a vonósok nélkül. Komolyan.

Super Junior-M - Break Down

Igaz, hogy kínaiul énekelnek, de hát mégiscsak egy koreai banda ugye. A tipikus egytucat Super Junior nóta. De most komolyan, ne mondja nekem senki, hogy nem hallottunk ilyen dalt vagy százat ettől a bandától. Ugyanaz a diszkó-trance alap (a fejfájós fajtából) és az SM Entertainment már megint nem tudott jobbat kitalálni a villogó háttér előtt táncikálástól. Mikor fogynak már el a geometrikus alakzat-kombinációk és a villanófénykombók? Nem lehetne valami más zenei alapot csinálni nekik a tüctücön kívül? Ezek a srácok nem unják még, hogy idestova nyolc éve ugyanarra a tüctücre énekelnek variált, felszínes dalszöveget? O.o

Japán

Tokyo Girls' Style - Yakusoku

Ez a dal tök jól indult. Aztán elkezdtek énekelni. Nem lehetne, hogy a kavaii kislányhangok helyett normális énekhangú nőket énekeltessenek a japán bandákban? Én értem, hogy ez a japán pasiknak tetszik. De rajtuk kívül bejön még valakinek?

No Sleeves - I-jyane?

Hát, nem csak a koreaiak tudnak WTF-videókat készíteni. A speceffektek annyira gagyik, hogy nagyon, miközben három miniszoknyás csaj valami szörnyet akar levadászni. Az egyikük úgy néz a puskára, mintha az járna a fejében, hogy "Ez meg mi a faksz? Nem manikűrkészlet?" Aztán mindenféle fegyverrel felszerelkezve jól hagyják, hogy az übergagyi szörny levadássza a szegény srácot, nézik tétlenül álmélkodva, "Jé, szörny. Jé, megeszi." A zenéről inkább nem ejtek egy szót se.

Videó (mert a beágyazás valamiért nem működik erről a weboldalról)

Acid Black Cherry - 1/3 no Junjou na Kanjou

Cukiság után zúzzunk kicsit. Az Acid Black Cherry márciusban megjelenő albumáról kiadta az első dal rövid PV-jét (de utálom ezt a japánokban, rövid PV, anyátok).

Nikiie - Morning in the Dark

Az alternatív zenék kedvelőinek bizonyára tetszeni fog a hölgy.

Kyary Pamyu Pamyu - Frisodeshon

Ó jéééézusom. Erre csak ezt tudom mondani.

One OK Rock - Deeper Deeper

Cukornyalóka után zúzzunk megint egy kicsit. Ez meglepő módon tetszik.

Nightmare - ASSaulter (18-as karikás megjegyzés, kiskorúak ugorgyanak egyet)

Ez már nem tetszik annyira (mintha operát próbálna énekelni a fickó, de nem megy neki), viszont tetszik, hogy ez az ASSaulter című dal a SCUMS albumról. Értitek. LOL. (Aki nem érti, szójáték: assault az támadás, erőszak, és a nagybetűsítés meg ugye: segg. A scum meg geci.)

C-pop (Kína, Tajvan, Hongkong)

Rachel Liang - Ai shi shenme (What is Love?)

Sztenderd C-pop-dal, bár a hölgy hangja kétségkívül szép.

S.H.E. - Bu shuo zai jian (Don't Say Goodbye)

A S.H.E. az egyik legrégebb óta futó tajvani lányegyüttes, 2001-ben alakultak. De ez is egy ballada, és mint ilyen, nem lett a szívem csücske, bár kétség kívül nem rossz. Picit rockos a vége felé.

Aaron Yen - The Hidden Truth

Megint egy ballada... Weishenme??? (Miért???) És újabb überalacsony költségvetésű videó hozzá. Aaron, akármilyen szép is a hangod, nem leszünk így jóban. Jiro Wang lepipál, húzz bele!

丁丁 (Ding Ding) - Wo de shengyin (Az én hangom)

Hű ez de jó. A hölgy a kínai Voice of China tehetségkutatóban a negyeddöntőig jutott, mégis kapott lehetőséget, és úgy tűnik, nem véletlenül, ez a szám rohadt jó!

Jike Juanyi (Csi-ko Csüan-ji) - Jike Chufa (即刻出發)

Szintén a Voice of China versenyzője, de ő döntős volt. Tetszik a hangja!

Thaiföld

Végre thai zenéket is sikerült levadászni. Nem könnyű, mert thaiul ugye nem tudok, angol nyelvű gyűjtőoldalak meg nincsenek (legalábbis nem naprakészek).

P.O.P. - Rock It Like That

A thai rockezene meglepően jó tud lenni, olyan klasszikus rockot játszanak.

So Cool - ดีแต่ปาก (Dee tae pak)

Újabb rockdalocska.

Pirat Nitipaisalkul (Mike) - เพียงชายคนนี้

Sajnos nem találtam rendes romanizációt a dal címéhez, de maga a dal egész jó.

Gail ft. Piglet Sugar Eyes - I Love You

Hát a thaiok is tudnak maguknak művésznevet alkotni... Mindegy, a dal és a videó azért érdekes, mert a főszereplője az a pici 7 éves kislány (Gail), aki a Thailand's Got Talent című műsorban tűnt fel.



Heti kedvenc: 丁丁 - Wo de shengyin / Boyfriend I Yah megosztva

0 Tovább
«
12

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek