Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A tíz leghíresebb ázsiai transznemű

Sokat olvasni arról, hogy az LMBT-közösségeknek létharcot kell vívniuk Ázsiában, mert igencsak nem elfogadott dolog másnak lenni. Nem mintha egyébként a társadalom nyugaton annyira nyitottabb lenne, erről meleg ismerősök biztos tudnának mesélni, bár azért itt valamivel talán jobb a helyzet. Ázsiában néhány országban melegnek vagy transzneműnek lenni nem egyszerűen nem elfogadott, de néhol egyenesen törvénybe ütköző (egyes helyeken prostituáltnak minősítik a transzneműeket, alapból, például). Indonéziában a vallás teszi lehetetlenné a helyzetüket, itt ugyanis az iskolai tankönyvekben is szerepel, hogy az egyetlen igaz út a heteró, aki más, az "nem normális". Több szervezet is küzd azért, hogy az LMBT-közösségeket elfogadják, illetve hogy felvilágosítsák az embereket.

Ennek fényében talán meglepő, hogy Ázsiában több igen híres, sőt közkedvelt transznemű személyiség is van.

REGINE WU

Regine Wu az egyik legrégebbi transznemű híresség, ráadásul kínai, na jó, tajvani, 1962-ben született Vu Csongming néven és 22 éves korában, azaz 1984-ben (!) operálták nővé. Televíziós személyiség, a helyi Teleshopot vezeti, és hihetetlenül sikeres, pl. 85 perc alatt eladott 700 laptopot. Férjnél van, a férje 14 évvel fiatalabb.

JIN XING (Csin Hszing)

Ő sem mai bárány már, 1967-ben született Senjangban, 1995-ben, Kínában operálták nővé, egy évvel később a pekingi polgármesteri hivatal segítségével (!!!) saját tánctársulatot hozott létre. Kína egyik leghíresebb táncosa.

AI HARUNA 

A japán hölgy Ónisi Kendzsi néven, fiúként látta meg a napvilágot 1972-ben és 17 évesen váltott nemet. 

HARISU

Harisu 1975-ben született Dél-Koreában I Kjongjop néven. 1999-ben váltott nemet, amíg fodrásznak tanult Japánban. 2000-ben hazatért és a showbizniszben helyezkedett el, Korea  egyik legismertebb énekesnője lett.

I Szijon (Lee Si-yeon)

I Szijon 1979-ben született I Dehak néven és keresett férfimodell volt. Férfiként állandóan rajta volt a nyomás, hogy gyúrjon, építse a testét, legyen férfias. Vívódások közepette többször is megpróbált öngyilkos lenni, végül átoperáltatta magát, 2007-ben. Korea-rajongók láthatták a Sex Is Zero c. filmben, akkor még férfiként.

CUBAKI AJANA (Ayana Tsubaki)


1984-ben született Japánban, Nakamura Juri néven, 2006-ban operáltatta át magát. Népszerű televíziós személyiség és fotómodell.

NONG POY

1986-ban született Thaiföldön, 17 évesen operálták meg. Ma híres színésznő és modell.

ALICIA LIU

Az 1986-ban, Tajvanon született Liu 18 évesen esett át a nemváltoztató műtéten. Népszerű televíziós személyiség és modell.

Szato Kajo (Kayo Sato)

Televíziós személyiség és modell, 1988-ban született. 2008-ban kezdődött a karrierje, de csak 2010-ben vallotta be, hogy fiúnak született.

Liu Sihan (Liu Shihan)

Kínában született Csangsa városában 1989-ben. Modellkedik weboldalaknak és videojátékoknak, valamint magazinoknak is, valamint három évig volt profi rúdtáncos, mielőtt 2010-ben bevallotta, hogy nővé operálták.

Forrás: China.org.cn

0 Tovább

2012 leggazdagabb emberei Koreában

Nyilván nem északról beszélünk. Íme a leggazdagabb koreaiak listája tavalyról, amit találjuk ki, ki vezet.

Dél-Korea leggazdagabb embere ugyan ki is lehetne, ha nem I Gonhi, a Samsung-megamogul, részvényeinek értéke körülbelül 11 milliárd dollár, amivel a világranglista szerény 95. helyén áll "csak". Az öregurat (70) egyébként egyszer már majdnem lecsukták adócsalásért, de aztán mégse, mert a Samsung túl értékes az országnak (a GDP 20%-át adja, egyedül), így inkább csak kapott egy csúnya pillantást a bírótól, meg némi zsebpénznyi büntetést.

Második helyen is egy csebolcég vezére áll - meglepetés - a Hyundai elnöke, Csong Monggu, aki szintén nem mai csirke már, de eléggé le van maradva golfpartnere mögött, neki csak 6 milliárd dollárra rúg a vagyona. Akárcsak I-t, őt is felmentette már a bíróság némi bírsággal börtön helyett.

A harmadik helyen kevéssel a papa mögött, mintegy 3 milliárd dollárral rostokol Csong Üszon, a Hyundai-vezér fia, a konglomerátum alelnöke. Nem tudom, de a doramákban a csebolörökösök általában szebb pasik, nem? Jó, hát mondjuk a papa se éppen egy Sean Connery.

Negyedik helyen zárt Szo Kjongbe, az Amorepacific kozmetikai cég vezére, mutatva, hogy valóban őrületes a kereslet a kozmetikumok iránt Koreában.

Az ötödik helyet Az SK Holdings csebolcég feje, Cshö Thevon kaparintotta meg.

A leggazdagabb koreai asszony természetesen a Samsungmogul felesége, Hong Rahi, aki valamivel több mint egymilliárd dollár értékű részvényeivel sógornőjét, a Shinsegae Group igazgatónőjét, I Mjonghit verte meg.

Hong Rahi

I Mjonghi

Felkerült a leggazdagabbak listájára a YG Entertainment kiadó tulaja, Jang Hjonszok is, aki tavaly lenyomta a rivális SM Entertainment évek óta első helyen ücsörgő I Szomanját, mint a leggazdagabb szórakoztatóipari mogul, részvényei kicsivel több mint 200 millió dollárt értek, amivel a lista 76. helyére került.

A leggazdagabb szórakoztatóipari mágnás Jang nem csak céget vezetni tud ügyesen, de a dalai is jók. Kevesen tudják róla, hogy egykoron a Seo Taiji & Boys együttes tagja volt, ők voltak azok, akik átírták a K-pop történelmét, tőlük számítják a K-pop új korszakát, a mai dalok sikerformátumát alkották meg, azóta is erre "gyártják" az összes K-pop-dalt. Persze ez jórészt Szo Thedzsi érdeme és nem Jangé, dehát mégiscsak egy banda voltak.


Források: Bloomberg.com, Koreatimes.co.kr

1 Tovább

A legjobb japán pasik

Előítéleteket félretesz és nem röhög! Japánban igenis vannak jó pasik, mint azt sok olvasóm bizonygatta a Facebookon, úgyhogy felvettem a hétmérföldes Google-csizmámat és körülnéztem pasifronton Japánban.

Kamenasi Kazuja

A KAT-TUN nevű popbanda énekese, meg persze színész. 1986-os születésű.

Jamasita Tomohisza (YamaPi)

1985-ben született, idolénekes és színész.

Miura Haruma

Ő elég fiatalka, 1990-es, énekes és színész.

Kanesiro Takesi

Nos, ő már érett férfi, 1973-as. És hát félig kínai, de elnézzük neki, mégiscsak japán a neve.

Miyavi

A gitárzseni 1981-ben született és félig koreai, ami látszik is rajta. A félvérek valahogy mindig nagyon szépre sikerülnek és Miyavi sem kivétel. Egyébként két gyönyörű kislány papája.

Gackt

Ő se mai csirke már, de azért sok nő összegyűrné vele a lepedőjét. A rockzenészek amúgy is szexik.

Nisikido Rjó

'84-es énekes és színész.

Mizusima Hiro

Szintén 1984-es színész.

Egyáltalán nem is rossz felhozatal, hm?

0 Tovább

2012 legjobb K-pop-slágerei

A 2012-es év rendkívül produktív volt a K-pop-ban (átlagban 50! új album egy hónapban, ez több mint 600 lemez az év folyamán, és akkor a dalok számáról nem beszéltünk) és számos igen-igen jó dal született, amik simán verik bármelyik amerikai slágert. Épp itt az ideje, hogy a K-pop végre teret nyerjen a mainstream médiában, Psy-jal idén elkezdődött a hullám tetőzése. Igen, kétkedők, akármennyire is "megcsinált" és "előregyártott" a K-pop, semmivel sem rosszabbak a dalok, mint amiket az amcsik énekelnek manapság. Sőt!

Ezek itt a 2012 év terméséből az én személyes kedvenceim. Szubjektív lista, tehát a "jaj XY miért nincs rajta" kommenteknek sok értelme nincsen. Viszont jól lehet szórakozni, mert én főképp a pörgős nótákat bírom. Sorrendet nem állítok, mindegyik dalt bírom nagyon.

Tudom, hogy itthon is sok "zenekritikus" szidja a K-popot, ezért kikívánkozik belőlem ez: a jó zene nem az, ami mindenféle zenei szabályokat követ. Nem az alapján ítélem meg a dalokat, hogy vajon beethoveni zsenialitással készült-e. Szerintem a jó dal az, ami megmozdít benned valami érzelmet. Ha jól érzed magad tőle, felpezsdíti a véred, táncra késztet, endorfint szabadít fel, vagy éppen megnyugtat, ha ideges vagy, vagy megríkat ha olyan kedved - az JÓ DAL. Engem nem érdekelnek az úgynevezett "zenei kritikusok", akik fanyalognak, hogy a K-pop-dalok túl eklektikusak, túl europop, túl ez, túl az. A zene akkor jó, ha boldoggá tesz a hallgatása. Tök mindegy, hogy Beethoven írta vagy a sarki fűszeres.

Vigyázat, megalista!

TVXQ - Humanoids

Attól függetlenül, hogy haragszom rájuk amiért cserben hagyták a JYJ-t és valami megmagyarázhatatlan módon ragaszkodnak ehhez a szemét kiadóhoz, a TVXQ kétségtelenül az év legnagyobb slágereinek egyik előadója, és ez a dal nagyon ott van a szeren. Jó kis nóta, na.

Lee Hi - 1234

Az év új felfedezettje, a K-Pop Star tehetségkutató második helyezettje (szerintem simán nyerhetett volna, sokkal érdekesebb a hangja, mint a csajnak, aki nyert), egy igazi tehetség. Még csak 16 éves, de a hangjától máris taccson van fél Korea. Nagyon érett és erős hangja van, gazdag hangszíne és ez a retro műfaj kifejezetten jól áll neki. És ez a dal is naggggyon ütős.

Miss A - Touch

Ritkán hallgatok lánybandákat, mert a dalok többsége nagyon egymásra hajaz, és őszintén mondom, hogy nem tudom megkülönböztetni a lányok énekhangjait egymástól a különböző együttesekben. (Az "egy kaptafa" esete). Nagy ritkán azonban egy-két dal meg szokott fogni, mint ez is itt.

Bigbang - Blue

A Bigbangnek idén gyakorlatilag mindegyik kislemeze őrületes sláger volt, és bár mások a Bad Boyt vagy a Fantastic Babyt listáznák, és bár az album minden dalát imádom, mégis a Blue-ra esett a választásom. Annyira jól harmonizál a hangjuk, GD rappje és az egész dal hangulata egyszerűen tökéletes. Nem a Bigbangtől megszokott stílus, és pont ezért bírom őket nagyon: mindig be mernek vállalni valami mást, valamit, amit a többiek nem tudnak. És végre Seungri is bizonyít, hogy igenis tud énekelni.

Infinite - The Chaser

Az egyik olyan dal, amit rongyosra hallgatok naponta többször, imádom a 80-as évek szintipop-utalásait a zenében! Nagyon jól összehozták a hangzást, a vokált, és hát a refréntől egyszerűen lehetetlen szabadulni. Kiváló kis nóta az utálatos mosogatás vigyorogva táncolós elvégzéséhez, miközben a család kigúvadt szemekkel bámulja, ahogy az ember lánya önfeledten rázza a mosogatórongyot. Komolyan.

MBLAQ - This is War

Az MBLAQ keményen küzd, hogy levetkőzze a "Rain papa kisfiai" jelzőt, és jó úton haladnak. Kezdik megtalálni a saját stílusukat, és ez a dal bár januári, végigkísérte az egész évemet, letörölhetetlen a lejátszási listámról. Mert egyszerűen piszkosul jó.

BAP - Warrior

Az idén több igen ígéretes újoncka is érkezett a K-pop-palettára, és a BAP az egyik, akikben sok fantázia van, bár eleinte nem nagyon jött be az egyenkinézetük (most komolyan, miért kell mindegyiknek szőkének lennie?).  A dal kellően kemény és játékos egyszerre.

Block B - Nillili Mambo

A srácok a februári thaiföldi skandallum után erős visszatérést produkáltak, ez a dal az egyik abszolút kedvencem idén. A videója külön őrületesen jó. Az egyetlen, hogy akárhányszor hallgatom őket, állandóan olyan, mintha TOP-t hallanám a Bigbangből, P.O. hangja ugyanis gyakorlatilag egy az egyben TOP. De hogy ez a dal milyen pokoli jó, szavakkal nem lehet elmondani! Ráadásul, ezek a srácok maguk írják a dalaikat, szóval le a kalappal.

Psy - Gangnam Style

Unalomig játszott már és biztos, hogy már mindenkinek elege van belőle, de hát az év egyik legnagyobb slágere volt, és jelentem, én már akkor táncoltam rá, amikor a világ többi részén még senkinek fogalma sem volt arról, ki ez a csóka.

Epik High ft. Park Bom - Up

Az Epik High idén tért vissza egy nagyon jó kis albummal, s talán nem szenteltek nekik annyi figyelmet, mint az idolegyütteseknek, nagyon jók a dalaik. Az én kedvencem az UP, ami nagyon-nagyon jól sikerült, igazi bulizós kis nóta és Bommie megint kiereszti a pacsirtahangját.

G-Dragon - Crayon

Az év legdilinyósabb K-pop-videójához dilinyós dal dukál az egyik legőrültebb K-pop-sztártól, aki fütyül a társadalom elvárásaira. Igazi particucc, és ha már a K-popot általában nem hallgató húgom is hozzátapad a Youtube-hoz miatta, az már jelent valamit. "Why so serious?" - bizony, tessék eldobni a konvenciókat és óóóriásit fejrázva bulizni erre az őrületre! SWAG! Mellesleg GD "One of a Kind" minialbumának többi dala is szédítően jó. Hát nem hiába ez egyik legtehetségesebb dalszerző őkigyelme.

Junsu - Tarantallegra

A K-pop-dalok között van egy réteg, amit én csak úgy hívok, a "ránövős dal". Ezek először nem tetszenek. Aztán meghallgatod még párszor, és soha többé nem kerül le a kedvenceid listájáról. A Tarantallegra is ilyen, először nem jött be. Aztán más vonalról totálisan beleszerettem Junsuba, és adtam még egy esélyt a nótának. Minél többet nézi az ember ezt a videót, a dal annál jobb és jobb lesz. Őrület. Arról nem is beszélve, hogy - ahogy az angolok mondanák - I'm a sucker for good dancers (megőrülök a jó táncosokért. És itt nem a csajokat értem, csak mielőtt bárki félreértené).

Baek Jiyoung - Good Boy

Megint egy olyan dal, ami nem kapott elég figyelmet, talán mert a hölgy már nem éppen idolkorú. Pedig milyen jó kis dance-track!

BtoB - Insane

Egy újabb újoncnóta, ami levakarhatatlan az mp3-asomról. Egyszerűen jó, a refrénje különösen. Muszáj ennyire fiatalnak lenniük? :)

Spica - Painkiller

Meglepően jó új lánybanda. Nagyon impresszív az énekhangjuk, ezért figyeltem fel rájuk. Nem olvadnak össze cukisággá, mint a lányegyüttesek többsége, és a dal nagyon-nagyon-nagyon addiktív.

Shinee - Sherlock

Bevallom én nem vagyok egy nagy Shinee-rajongó, a legtöbb daluk nem jön be, az egész stílusuk sem. Ez a dal viszon OHMYGOD. Egyszerűen OHMYGOD. Nem véletlenül volt az év egyik legnagyobb slágere.

EXO-K - Mama

Az idióta szövege ellenére ("Careless, careless, shoot anonymous, anonymous, heartless, mindless, no wanna care about me" --- komolyan ez WTF?!) a dal maga jó, csak nem kell figyelni a szövegére. :) Meg arra, hogy állandóan azt hallom ki az egyik sorból, hogy "ingyombingyom"... (sóhaj).

Ailee - Heaven

A hang, aki kenterbe veri Beyoncét és társait. Pillanatok alatt sztár lett, elnyert minden újonc-díjat, amit lehetett és valóban fantasztikus a hangja. A dal pedig azon kevés balladák közé tartozik, amik idén felkerültek a kedvenceim közé. Mert egyszerűen nagyon jó hallgatni a leányzó hangját.

T-ara - Lovey Dovey

Egy cuki happy-go-funny dalocska - zombis videóval (újabb K-pop WTF-momentum). Ezek a csajok valamiért nagyon szeretik a hosszú videókat. Az eredeti verzió 20 perces...

TaeTiSeo - Twinkle

A Girls' Generation alcsoportja (vagy minek nevezzük ezeket magyarul) 126. helyen landolt az amerikai Billboard-toplistán ezzel a dallal, úgy, hogy meg se jelent Amerikában hivatalosan (előttük a Bigbang volt az első, akik így felkerültek a Billboardra). Tudom, én nem szeretem az SNSD-t. Nem is. Ez a dal a fülembe mászott a Ma Boy című sorozatnak köszönhetően. Jó lett, na nincs ezen mit szépíteni.

CN Blue - Still in love

Az idolbanda, akik nem idolbanda - ööö szóval értitek. Merthogy ők nem a táncikálós-vetkőzős irányvonalat képviselik, hanem hangszeres együttes, rockosabb vonulattal és ez a dal nagyon jó, ó igen.

Beast - Beautiful Night

A "bestiális" srácok totális 360 fokos fordulatot vettek, mert itt sokkal inkább funkysak, mint bestiálisak. Emlékszem még az első videóra, amit láttam tőlük, a Breath-re, na hát ahhoz képest ez mintha nem is a Beast lenne. Ez azonban nem változtat azon, hogy ez a dal jóóó.

Még több K-pop a YouTube külön csatornáján

Mindenkinek jó videózást a karácsonyfa alá, Kellemes Ünnepeket kívánok!

1 Tovább

A tíz legjobb koreai idolénekes

Toplistázzunk! Mert az jó és mert már régen csináltuk. Ezúttal azonban nem a saját ízlésemet fogom prezentálni (bár a véleményemet igen), hanem egy amolyan hivatalos-féle listát, amit koreai énektanárok állítottak össze, pontozták többek között a hangszínt, a technikát, a tehetséget, a kifejezőkészséget. 

10. Changmin (TVXQ): 23 pont

Személyes véleményem: Changmin hangja szép, a magas hangokat jól bírja, de nekem túl sokat sikoltozik fejhangon úgy általában, amitől idegfrászt tudok kapni. Nem túl változatos a hangkészlete. 

9. Ryeowook (Super Junior): 23,5 pont

 

Nem rossz a hangja, de több élő fellépés megtekintése után is az a véleményem, hogy nem tudom mit keres ezen a listán :) Bár lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert eleve unszimpi, hogy az összes, amit találtam, playback volt.

8. Jokwon (2AM) : 24 pont

 

Bocsássatok meg nekem, hogy nem tudok nyilatkozni a hangjáról, de háromszor néztem meg képernyőre tapadva, ahogy táncol. :) Simán veri Lady Gagát, de nagyon durván :)

7. Youngsaeng (SS501): 24,5 pont

Nem rossz, nem rossz, haladunk.

6. Onew (Shinee): 25 pont

Ööö. Időnként nagyon hamis, nem vagyok énektanár, de a fülem elég érzékeny a félreéneklésre. Kellemes a hangszíne és vannak jó pillanatai, de nálam ez nem lenne elég a 6. helyre, az tutkó. Ha valakinek van jobb felvétel tőle, nyugodtan posztolja el Facebookon, én nem találtam. 

5. Yonghwa (CN Blue): 25,5 pont

Igen, igen, igen, igen, ott van benne az "x-faktor", az a dögös plusz, amitől megborzong az ember leánya. Katarzis meg minden.

5. G.O. (MBLAQ): 25,5 pont

 

Igen, ketten osztoznak az 5. helyen. Tetszős. Jaja.

4. Hongki (F.T. Island): 26,5 pont

 

Odateszi magát nagyon, és szép rockos felütése van a hangjának. Kellemes.

3. Taeyang (Bigbang): 27,5 pont

 

Szeretem Taeyang hangját, ott van benne minden, ami kell, az egyetlen bajom vele, hogy élőben nagyon inkonzisztens tud lenni. Nincs full kontrollal a torka fölött, felvételen őrült jól hangzik, élőben vannak nagyon jó pillanatai, de pokoli ciki pillanatai is. Én lentebb tettem volna a listán.

2. Jaejoong (JYJ): 28,5 pont

 

Hát igen. Kevés énekesnek van gyönyörűbb hangja. A mélyebb regiszterekben kissé rezeg a léc, de amint a komfortzónába ér, azonnal ragyogni kezd, egyszerűen hihetetlenül szép, tiszta, csengő hangja van. Aki szépeket akar álmodni, elalvás előtt hallgassa meg az Insa című dalát, nem azért mert uncsi, hanem mert hihetetlenül léleknyugtató a hangja benne.

1. Junsu (JYJ): 29,5 pont

Hát igen, ki más. Bődületesen szép hang, ehhez extra tutkó érzelemkifejezés, mélyebb és magasabb regiszterekben is jól énekel, van egy nagyon tuti töltet a hangjában, mélység, dimenzió, katarzis és libabőr. Amikor az első musicaljére próbált, a zenekar vezetője elégedetten bólogatott, hogy milyen könnyen meg nyeki a váltás magas és mély hangok között, milyen gyorsan tanul és milyen alázattal énekel. És mivel ő lett az első, övé a bónuszvideó is. Mert megtehetem :)

0 Tovább
«
12

Xiaolongimnida

blogavatar

A blog kínai, koreai és általában véve ázsiai témákkal foglalkozik. A Xiaolong kínaiul kis sárkányt jelent, az -imnida végződés pedig koreaiul annyit tesz: "vagyok".

Utolsó kommentek